Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Így lassan az egész világ rajtunk röhög! Legalábbis az a része, ahol tudják, merre van Szlovákia.
Ha a vártnál kevesebben leszünk, akkor elkezdhetünk csomagolni azok miatt, akik nemtörődömségükkel taszítottak rajtunk újra egyet a gödör irányába.
Arról vitatkozni, kitől vegyük a vizet, amikor lángol a város, óriási felelőtlenség. Sőt, bűn!
Oly hosszú volt a hallgatás, a hamis vád bélyege oly mélyen beleivódott a köztudatba, hogy ideje lemosni.
Nagyon úgy néz ki, hogy ebben a játszmában a mattot nem Matovič kapja!
Eszement harc indult el a védőoltásokért, amelyben csupán a szerencse és a gyorsaság döntött.
Mindenki Matovič döntő lépésére vár.
Esterházy sorstragédiája egybeforrott a felvidéki magyarságéval.
Egyedül vagyunk. De sokszor érezzük ezt. Magunkra maradtunk. Elhidegültünk. Egymást figyelmeztetjük, hogy ne menjünk közel a másikhoz, tartsunk távolságot…
Apelláta nincs, válogatás nincs! Még hogy Losonc messzebb van Érsekújvártól, mint Komárom? Kit érdekel?
A kormány ténykedésének eredménye a saját preferenciák mellett a lakosok életére is súlyos hatással lehet.
Közös ünneplés helyett.
Egyelőre legyőzhetetlennek tűnik a koronavírus! Sorrendben már a második március idusát töltjük miatta méltatlan, embertelen körülmények között!
Végre, sóhajtottam fel, amikor kiderült, a szlovák kormányfő és az egészségügyi miniszter autonóm lépést tett és behozatta az országba a Szputnyik V vakcinát.
Nem kellett sokat várni, az ĽSNS pártból kiszakadt politikusok máris zászlót bontottak. Nem is akármilyen módon tették, aláírások gyűjtése helyett, mindent megkerülve egy kész pártba ültek be.
A jelenlegi zavaros szlovákiai helyzet legyen elrettentő példája a többpártos kormányzásnak a magyarországi választásokon.
Lemondani a különféle előnyökről és főleg a biztonságot jelentő uniós útlevélről?
Nehéz ezt felfogni és megemészteni azoknak, akik az ebül szerzett jószág miatt aggódnak immár száz esztendeje.
Jó hír, hogy végre lehet oltásokra regisztrálni Szlovákiában. Rossz hír, hogy mindezt gigantikus fénysebességgel szükséges megtenni, másként be sem jutunk a rendszerbe.
… ennyit mondott az idős néni és kívülről bezárta a rendelő ajtaját. Nem tudhatta, mit hagy maga mögött ezzel az egy magyar köszönéssel.
Ha van magyar narancs, akkor körülbelül ilyen lehet a szlovák lócitrom!
Szabadságjogok ide meg oda, humanista, európai eszmék meg miegymás, végeredményként a szlovák liberálistól is csak soviniszta hozzáállást várhatunk.
A kettős állampolgárság ügyében összezárt a szlovák külügy.
Amikor az erőket összpontosítani kellene az emberek egészségének és életének megőrzése érdekében, forgácsolódik a szlovák kormány!