Tud focizni Korčok és Klus? Mert bocsánatot kérni nem!
Épelméjű ember mindig csodálkozik azon a pofátlanságon, amikor egy focimeccsen a hátvéd úgy felrúgja az ellenfél csatárát, hogy az artistákat megszégyenítő szaltó- és bukfencsorozat után fog talajt, miközben kirepülnek a becsapódásától a gyeptéglák, utána pedig mintha mi sem történt volna, a vétkes az áldozat fölé hajol, és sűrű bocsánatkérések közepette megpaskolja a fájdalomtól fetrengő játékos fejét.
Persze előtte még feltartott kézzel, felháborodva reklamálja a játékvezetőknél a szabálytalanságáért kiosztott sárgáját, és mutatja a guruló labda útját, hogy ő csak a labdát rúgta fel, a csatár pedig amúgy is kedves rokona, akit soha az életben nem bántana.
Nem tudni, hogy Korčok és Klus mielőtt külügyminiszter és államtitkár lett, fociztak-e valaha. Ha igen, akkor bizonyára hátvédek voltak, és nem riadtak vissza a támadók fentebb említett semlegesítésétől sem. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a Dunakeszi Kinizsi NB II-es futsalcsapatának igazolt csatára, és ebben a minőségében gyakran találkozik kíméletlen hátvédekkel is a mérkőzéseken, de a politikában is gyakran előfordul vele ilyesmi hazai pályán és idegenben is. De edzett ember, komolyabb sérülések nélkül megússza!
Korčok és Klus, a szlovák külügy két élvonalbeli játékosa nem vizsgázott a közelmúltban jelesre sportszerűségből, nem válogattak a politikai eszközökben! Utána mintha mi sem történt volna, úgy, ahogy megkövették a sértetteket, megpaskolták a fejüket azoknak, akikbe előtte belerúgtak.
Bár ennek a mostanában divatos Facebookos bocsánatkérés-módnak nem tudni, milyen értéke és hatása lehet. Rózsi néni és Pityu bácsi tévét néz, ahol elhangzottak a két szlovák államférfi kirohanásai, de a bocsánatkérések, vagy nevezzük inkább szépítgetési szándékoknak, csak a Facebookra kerültek fel, és nem is pontosan az elhangzottakra reagálva. Rózsi néni és Pityu bácsi pedig gyakrabban van fent a padláson, mint a közösségi hálón…
A szlovák hivatalos kormánypolitika (Sulík, Remišová, Fico is) szereti használni az „abszurd” kifejezést bizonyos hazai politikai történéssel kapcsolatban. Mi se maradjunk le mögöttük ebben, és tekintsük abszurdnak, hogy Korčok bekérette a külügyminisztériumba a pozsonyi magyar nagykövetet, hogy magyarázatot kérjen tőle Szijjártó komáromi látogatásáért, és elutasítsa a magyar fél állítólagos beavatkozását az ország belügyeibe.
A nagykövet bekéretése egy komoly diplomáciai lépes, amit a külügyminiszter egy Facebookra írt bejegyzésével nem tud elmaszatolni. A bekéretés és a FB-os megnyilvánulás a diplomáciában nem adekvát egymással! Különösen úgy nem, hogy Szijjártó a felvidéki magyarokat megillető kettős állampolgárság lehetőségének megteremtésére utalt, Korčok pedig bejegyzésében a 17 magyar lélegeztetőgépet köszönte meg a magyar külügyminiszternek. Némi unszolásra és késéssel tette ezt is csak meg.
Klus államtitkár pedig a szerencsétlen magyarellenes kirohanásáért úgy kért bocsánatot a felvidéki magyaroktól, hogy közben tagadott és támadott is. Határozottan visszautasította a vádakat, mert szavait állítólag kiragadták a szövegkörnyezetből azzal a céllal, hogy tovább szítsák a nemzetiségek közti feszültséget. Nem ő, hanem akik kiragadták! Öntelten azt is hozzáfűzte, hogy amennyiben az általa valósként értelmezett kontextus sértő a felvidéki magyarokra nézve (de szerinte miért lenne az), hajlandó tőlünk bocsánatot kérni! De továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy a kulturális, történelmi, érzelmi vagy nyelvi kötődés nem alapozhatja meg az állampolgárság felvételét, pontosabban nem elég alap ahhoz, hogy valaki erre hivatkozva felvegye más ország állampolgárságát, miközben megtartja a szlovákot is.
A kettős állampolgárság ügyében tehát összezárt a szlovák külügy, nagyon úgy néz ki, hogy elmozdulni erről a holtpontról már csak egy magyar parlamenti képviselettel lehet majd valamikor, valamiért cserébe.
Sajátságosan értelmezik tehát a szlovák külügy meghatározó alakjai a bocsánatkérést is: az egyik másról kezd beszélni, a másik pedig ragaszkodik az eredeti álláspontjához.
Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz!
