Liberális pávatánc
Százszor elmondtuk, mondjuk el százegyedszer is. Hogy a gyengébbek is megértsék, például a szlovák külügyminiszter és annak államtitkára. Azzal, hogy a magyar kormány 11 éve lehetővé tette a honosítást, vagyis a magyar állampolgárság felvételét azoknak a magyaroknak, akik nem az anyaországban születtek, élnek, de a magyar nemzethez tartozónak tartják magukat, nem sértette meg senkinek a jogait. Nem vett el jogokat sem a románoktól, sem a szlovákoktól, de még a csodálatos Ukrajnában élő népektől sem.
Nehéz ezt felfogni és megemészteni azoknak, akik az ebül szerzett jószág miatt aggódnak immár száz esztendeje. Akiknek az ölükbe hullott az ország, és akik a huszonegyedik században sem tudnak kigyógyulni a Beneš-dekrétumok, a kollektív bűnösség, a tömegmészárlások tagadása és a jognyirbálás ócska nyavalyájából.
Akik még ma is azt hiszik, hogy a középkorban élünk, és akié a föld, azé a jobbágy. A vallást meg aszerint osztják, hogy ki a földesúr. Az államszervezésnek ezt a gyakorlatát az idő rég meghaladta, akárcsak az örökös nemzetébresztés erőltetését. Tessenek végre észrevenni, hogy a nemzetek fel vannak ébredve!
Amikor a Fico-kormány paprikavörös arccal, lángoló gyűlölettel elfogadta a szégyenletes bosszútörvényt, amely az ország alkotmányát semmibe véve foszthatja meg polgárait alapvető és velük született joguktól, az állampolgárságtól,
naivabb magyarjaink még azt remélték, majd csak jön egy normálisabb kormány, és vissza lehet csinálni az egészet.
Hogy le lehet ülni egy asztalhoz (nevezzük akár V4-esnek, akár bilaterálisnak, bárminek), és tisztázni lehet, milyen az európai politikusokhoz méltó viselkedés.
A történet azonban Matovičékkal is folytatódik. Ez a kormány, amely sok felvidéki magyar szavazatot szerzett a választásokon, ilyen téren semmivel sem jobb az előzőnél.
A nagy dérrel-dúrral beharangozott törvénymódosítás ugyanis a Beneš-dekrétumok parlament általi bebalzsamozásának a méltó folytatása lesz. Örök időkre és soha másképp!
Még csak reményünk sincs, hogy egyszer kivezetik a szlovák jog-gyakorlatból, mint Lenin elvtársat a Mauzóleumból.
Ami a múlt heti komáromi külügyminiszteri féltalálkozó körül történt, semmivel sem volt elegánsabb húzás, mint amikor a magyar elnököt nem engedték át a trianoni határon.
Először volt egy vaskos sértés. A liberális külügyi államtitkár holmi kaukázusi példákkal dobálózott Magyarország és a felvidéki magyarok felé. A durva kijelentés után Budapestről nem jött leirat, és nem rendelték be a szlovák nagykövetet. Majd folytatódott a történet Komáromban, amikor a kétoldali (előre megegyezett) találkozóból a szlovák diplomácia vezetője úgy farolt ki, hogy keresett egy sunyi kifogást. Hogy mosdassa magát, azóta is azt szajkózza, Szijjártó rúgta fel a játékszabályokat, mert nem átallott másokkal is szóba elegyedni. S miután a kormányfő – a tőle megszokott módon a közösségi oldalán – védelmébe vette Szijjártót, a szlovák liberális osztag másik üdvöskéje is eljárt egy pávatáncot, és beszállt a mocskolódásba.
A nagyon nyitott és nagyon toleráns Remišová is egyszeriben ráébredt, nem elég a (természetesen nem létező) liberális háttérhatalom felé riszálni, onnan nem jön szavazat. Itthon is honanyának kell lenni.
Szemmel látható, hogy a vakcinacirkuszt is ez a szlovákiai liberális osztag élteti, amely sokáig szinte láthatatlan volt. Mert amikor kiderült, hogy az EU-ból a zseniális szerződéseknek köszönhetően egyhamar nem jön elég oltóanyag, azért csak körbenéztünk, és feltettük a kérdést: emberek, hol van a szlovák külügyminiszter? Míg Szijjártó éjjel-nappal röpködött, és szó szerint a bőrét vitte a vásárra, hogy legyen oltóanyaguk a magyar embereknek, a szlovák külügyért nagyítóval se lehetett megtalálni. Most pedig egyszeriben előáll, és veri a mellét.
Mert igaz, hogy nem hajtott fel a szlovákoknak oltóanyagot, de legalább jó hazafi. És Szlovákiában még mindig ez a legjobb pedigré.
Megjelent a Magyar7 hetilap2021/10. számában.
