2021. március 19., 19:02

Mítoszépítők és mítoszrombolók

Épül Esterházy János mítosza. Hál’ istennek, mondhatnánk. Ideje már. Oly hosszú volt a hallgatás, a hamis vád bélyege oly mélyen beleivódott a köztudatba, hogy ideje lemosni.

Fotó: Archívum

Pontosabban nem is épül, hiszen a mítoszok maguk teremtődnek; hanem elismerést nyer az, ami mindig is nyilvánvaló volt, és ott izzott a hamu alatt. Nevezetesen, hogy Esterházy János példaképe és integráló személyisége lehet a felvidéki magyarságnak. Olyan, amelyre-akire fel lehet nézni, akinek a példájából az elesettségben erőt lehet meríteni.

Ám az alaphelyzet sajnos nem ilyen egyszerű. Esterházy sokak szemében ma is botránykő, de legalábbis megkérdőjelezni való az az önfeláldozás, amelyre csak a kiválasztottak képesek.

És ilyenkor jön a relativizálás. Hiszen, állítják, Esterházy „csak” egy politikus volt, akár annyian, emberi gyarlóságokkal, tévedésekkel, kételyekkel. Emberi vonásokkal. Lehet háborogni, mi közük ezeknek hozzá, de nem érdemes.

A választ maga Esterházy élete és mártíriuma adja meg. Maga a tett, amely erkölcsiségében és emberségében magasan fölötte áll a kételkedők piszkálódásának.

Hogy a szlovák történészek miért viszonyulnak Esterházy Jánoshoz elutasítóan annyi évtized távlatából is, azon már szinte meg sem ütközik az ember. Takargatniuk kell a rossz lelkiismeretet (már ha megmozdul), foggal-körömmel kell ragaszkodni a hazugsághoz. Igazolni kell az akkori bűntettet, amelyet maga az állam követett el egy ártatlan emberrel szemben. Akitől még a legalapvetőbb humánus segítségnyújtást, a gyógyítás lehetőségét is megtagadták. A patológus véleménye szerint Esterházy betegségét gyógyítani lehetett volna.

Hazaárulás. Édes istenem, milyen hazát árult el ez az ember? Azt, amelyik árulta zsidó embertársait? Amelyik bevagonírozta a magyarokat?

Szemben azzal, aki bújtatta, szöktette, mentette őket. Mintha nem is arról lett volna szó, hogy a ľudákokból hirtelen kommunistává avanzsált figurákra nézve terhelő lett a jelenléte. Hiszen a tanú, az minden korban kényelmetlen. A tanú szembesít, és a puszta létezése is kérdez. A tanú nem lehet túlélő. Így néz farkasszemet egymással évszázadok óta a vérbíró s a vértanú. Hogy az első ítélet miért volt a kötél? Hogy a megalázással elég erős legyen a figyelmeztetés a közösség felé. Csak a véletlenen múlott, hogy „enyhíteni” kellett a módszeren.

De tessék megkapaszkodni! Felvidéki magyar, magát történésznek tartó ember állítja: az igazi nagy formátumú politikust és személyiséget az különbözteti meg az átlagostól, hogy olyat mer és tesz, amit mások nem. 

Vagy: 1945 után, amikor Esterházy börtönből börtönbe kerül, már „csak történnek vele az események”, de nem alakítója azoknak. Mintha Jézus Krisztusról állítaná valami elmeháborodott, hogy csak sodródott az Olajfák hegyétől a keresztig, és mint egy birka, adta meg magát a sorsának.

De hát nincs min csodálkozni. A marxizmus (legyünk megengedőbbek: materializmus, liberalizmus) mai hitgyülekezeti tagjainak részéről felfoghatatlan az olyan döntés, hogy egy ember Isten kezébe ajánlja a sorsát és azzal együtt a közösségét.

Aki nem menekül, pedig megtehetné, hanem vállalja a megaláztatást. Sőt, ellenségei lelki üdvéért imádkozik. Nehéz lehet ezt materialista ésszel felfogni.

Gyakran halljuk manapság, hogy korunknak nincs szüksége mártírokra. Elég volt a sok áldozatból. Építkezni kell, együttműködni, elvegyülni, merni kicsinek lenni, tekintettel lenni mások érzékenységére, alkudozni, végső soron meglapulni, behódolni, elfogyni, mint a gyertyaláng. Napjaink vezetői között szép számmal akadnak behódolók, akik személyes példájukkal is az önfeladás felé terelgetik a felvidéki magyarságot. Természetesen ezt nem fogalmazzák meg explicit módon, de rettegnek a nehéz, vállalhatatlan példától.

Ám akinek füle van, Esterházy méricskélése mögött felfedezi az aktuálpolitikai áthallást. A „történészi” érvek mögött ott lebeg a Horthy-éra, az orbáni rendszer fertelmes és kimondatlan vádja, a mindig megfelelni vágyás nyomorultsága és kicsinysége.

Szánalmasak vagytok, ti, akik patikamérlegen dekázgatjátok a szeretetet, az önfeláldozást, a mártíriumot és a transzcendenciát. A hitet, amely magasan fölötte áll a ti kis gyáva világotoknak.

Megjelent a Magyar7 2021/11. számában.

Megosztás
Címkék