A magyarországi választás sok tanulságot mutat a hazai magyar politikum számára is.
A nem éppen kényelmesen berendezett betonbunkerben néhány ember ül a félhomályban, mert csak egy kis lámpácska világít.
Azt gondoltuk, hogy Gyurcsány őszödi hazugságbeszédét, amit ő ugyan igazságbeszédnek tart, lehetetlen felülmúlni.
Vajon mikor hallgatnak el a fegyverek, hogy újra a múzsákra figyelhessünk?
Kincset érnek a nagyszülők és szerepük pótolhatatlan.
A szemkilövő talán abban reménykedik, hogy az idő múlásával egyre kopik az emlékezet?
A vasárnapi választás önmagáért beszél: a magyar nép ismét a demokráciát és a stabilitást választotta.
Ha a Smer nem is járt sikerrel, azt legalább elérte, hogy felhívja a figyelmet, hol kell támadni a koalíciót.
Kis családunkban fel sem merült annak a kérdése, hogy gyermekeinket milyen tannyelvű oktatási intézménybe írassuk.
Amikor egy kontinens kultúrája pusztul.
Büszkék lehettünk az eltelt időszakban a magyarságunkra!
Közeledő régi barátok?
Az ország lakossága nem valószínű, hogy szívesen látja ezt a különös pávatáncot, amit a vezetői művelnek.
Oltási kampányügyben, a média csendes, újra csendes, pedig még nem zúgtak el járványai Európában se!
A nagyhatalmi logikában ne keressük a humánumot és a szolidaritást. Minden csak az érdekekről szól. A kérdés csak az, kinek az érdekeiről.
Milyen út vezet az unióba?
Az emberek többsége már nagyon jól tudja, hogyha hatalomra jutnának, megint elk*rnák nem kicsit, nagyon!
A világ két vezető hatalma élén a kiszámíthatatlanság, a bosszú, az akarnok zsarnokság ül tort.
Édesanyám már nincs közöttünk, de amit élete utolsó egy hónapjában kellett megélnie, azt méltatlannak és embertelennek tartom.