Trimalchio lakomája
Szivárvány színben pompázó videó: Így tevékenykednek a gyermekvédelmi törvényt elítélő társaságok. Mégis hogyan? „A Magyar Pszichiátriai Társaságot és a Magyar Pszichológiai Társaságot meggyőzték elveik helyességéről az LMBTQ ideológia képviselői.”
Ezek szerint az említett nagy tekintélyű intézmények ettől kezdve normálisnak tartják, hogy kiskorú gyermekek biológiai nemét, miután „beleegyezésüket adták” (öt-nyolc éves gyerekek!), akár csonkítással is önkényesen megváltoztassák... Mindezt a jövő
nemzedékek lelki-szellemi felszabadítása (boldogsága!) érdekében. Felszabadítva őket egyebek közt a nemi identitás nyűgéből-béklyójából. Ez már valóban eléri az ember ingerküszöbét! S mindezt a pszichiátriai és pszichológiai társaságok Magyarországon
szakmai szempontból rendben találják.
A pszichiátriai társaságok hallatán Vlagyimir Konsztantyinovics Bukovszkij író alakja villan elém, aki 1970-ben nyugati újságírók előtt leplezte le a szovjet pszichiátriai intézetekben alkalmazott módszereket, és bizonyította dokumentumokkal, hogy a politikai foglyokat (köztük őt magát is) pszichiátriai kényszerkezelésnek vetették alá.
A pszichiátria (nota bene: tudományág!) mint a hatalom szolgálóleánya? No, igen, mondhatná az olvasó, az akkor volt. Rég volt. Ez valóban akkor volt, az LMBTQ-lobbi förtelmes beavatkozásai, valamint a beavatkozások szakmai-intézményi támogatása azonban napjaink szörnyű valósága.
Federico Fellini a Római Birodalom végnapjait ábrázolva végletekig erodálódott társadalmi erkölcsöket mutat be Satyricon című filmjében. Váteszként Eumolpus tehetségtelen költő szemszögéből szemléli a világot, előre jelezve a birodalom pusztulását. Nyugat-Európa egyelőre kulturális, majd várhatóan totális lepusztulásának éppen napjainkban lehetünk a tanúi. A Satyricon történetének idején a görög-latin istenapparátus már paródiává erodálódott (Talán nem fölösleges megemlíteni, hogy a Satyricon szerzője, Petronius Néró kortársa volt.) Nyugat-Európában a kereszténységet egyre kevésbé rejtőzködő erők és érdekek éppen nagy tempóban pusztítják. Mintha Fellini már 1969 szeptemberében, a Satyricon velencei bemutatóján váteszi előrelátással üzent volna a jövő Európájának: közeleg az idő! S az „idő” elközelgett.
Bátor és szókimondó gondolkodók tanításának köszönhetően azt is tudjuk, hogy Európa (a mi Európánk!) nem a spengleri elhasználódás (társadalmi kifáradás) következtében tűnik el rövidesen. Hiszen a Satyricon, s benne a gasztro-orgiális Trimalchio lakomája a böfögésig jóllakott, magát betegre zabált Nyugat félreérthetetlen metaforája. Mialatt Trimalchio egy felhasított sült disznóból az asztalra zúduló kolbászt, hurkát, aprólékot tömi a szájába, „magaskultúráját” csillogtatva a szellentés etikájáról értekezik. Azon töpreng, filozófiailag kifogásolható-e, hogy az ember az asztalnál ültében végezze el, ha éppen gyötrelmet okoz neki, vagy álljon fel, és menjen az illemhelyre?
Ajánlatunk a pusztuló Európának: Hurrá! Előre Rabelais-val (esetleg Sade márkival) egy új világ megteremtésére!
Megjelent a Magyar7 2022/13.számában.
