Magyarország magyar ország marad!
A vasárnapi választás önmagáért beszél: a magyar nép ismét a demokráciát és a stabilitást választotta. Magyarország új miniszterelnökét pedig ismét úgy hívják: Orbán Viktor. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét pedig olyannyira elkerülte a zajos siker, hogy még a saját szavazókörében, Hódmezővásárhelyen sem tudott győzni.
Pedig vasárnap fel volt adva a lecke: sikerül-e a magyar népnek a masszív nemzetközi lejáratókampány és a magyarországi moslékkoalíció, a (természetesen nem létező) háttérhatalom feltétlen kiszolgálói minden mesterkedése ellenére megőrizni a józan eszét, és ismét bizalmat szavazni az Orbán-kormánynak. Sikerül-e távol tartani a Gyurcsány–Bajnai-féle újmarxista–liberális ellenzéket attól, hogy Magyarországot háborús veszélybe sodorják és a magyar népet visszataszítsák az adósrabszolgaság kalodájába. Sikerül-e az Orbán Viktort démonizáló, választási csalástól sem visszariadó ellenzék minden áskálódása ellenére újra kormányra segíteni Orbán Viktor miniszterelnököt és a Fidesz–KDNP koalíciót.
A nemzetközi szó szerint értendő, hiszen annak ellenére, hogy a „túloldalon” minden és mindenki összeborult
(a magát demokratikusnak nevező szemkilövető, az országot a csőd szélére kormányzó, bukott miniszterelnök, a náci múltat már takargatni sem képes szélsőjobb, az ide-oda sodródó posztkommunista maradék, a parlamentben ordítozó hölgyek karéja, az országot külföldön, főleg Brüsszelben feljelentgető és dobra verő, mocskolódó szabadcsapat), várható volt, hogy tisztességes párbajra ezek nem képesek.
Ennek megfelelően volt itt minden: napokkal a választás előtt több jobboldali portált és a Fidesz honlapját ért nemzetközi hekkertámadás, erdélyi szavazócédula-égető provokáció, egymillió sms, amit törvénytelenül szerzett személyi adatok címeire küldött az ellenzék. És hát itt tornyosult a mindent látó és fülelő Nagy Testvér, Gyuri bácsiék minden hadosztálya, élen az EBESZ (természetesen pártatlan és patyolattiszta) különítményével, amely jóelőre elkotyogta a tollba mondott aggályait. Itt sürgölődtek az NGO-k, a „baráti országok” nagykövetei, felvonult az egész liberális sajtó, amely eddigi, tizenkét éves mocskolódásán is túltett. A szlovák liberális sajtó is hozta a maga torz képét Magyarországról, amire a magyarul megjelenő felvidéki napilap is rátett egy lapáttal. Merthogy megint „lejtett a pálya”.
Céljukat nem is rejtették véka alá: miután megbuktatták Trumpot és Netanjahut, sikerült félreállítani Babišt, most Orbán Viktor lett volna soron.
A tét óriási volt, hiszen a választási kampány kellős közepébe robbant bele a szomszédban a második világégés óta nem tapasztalt testvérháború, amely felforgatott mindent. Miközben a kormánynak a menekültáradat kezelése, a nemzetközi csatározásokban való helytállás feladata jutott, addig az ellenzék jobb dolga híján az esélytelenek nyugalmával ócsárolhatta tovább a konzervatív kormányt (mert tönkretételen, felelősségrevonáson, vagyonelkobzáson, földönfutóvá tételen kívül más programot nemigen kínált), és szőhette hagymázas álmait Gyuri bácsi nyitott társadalmáról, az alkotmány eltörléséről. És kvaterkázhatott a kardcsörtetőkkel,
hátha sikerül a hangzatos jelszavak és a hamis krokodilkönnyek leple alatt belerángatni az országot egy értelmetlen háborúba, idegen érdekek oltárán áldozva fel Magyarországot.
Az ellenzéki összefogás legjellemzőbb kinyilatkoztatása talán Szabó Tímea szájából hangzott el: „Orbán és a Fidesz retteg tőlünk, mert mi nem lopunk, nem csalunk, és a politikát szolgálatnak tekintjük.” Nos, a „rettegés” hamar elillant, s bár a krumpliszsákot lóbáló attitűd ott marad a parlamentben, a sivalkodó hölgyek karéja sem tűnik el, a lényeg, hogy Magyarország miniszterelnökét továbbra is Orbán Viktornak hívják, és a Fidesz–KDNP pártszövetség kormányozza az országot. Az a polgári kormány, amely valóban szolgálja a nemzetet.
Az összevissza pártokból összeállt ellenzék pedig felteheti magának a kérdést: megérte? Megérte belebújni Gyurcsány Ferenc köpönyegébe?
Aki ugyan a magyar demokrácia történetének szégyenfoltjaként megmarad az ellenzék vezérének (mert a többiek nem őt, hanem egymást fogják rövid távon kinyírni), pedig Magyarország minden józan vélemény szerint megérdemelne egy tisztességes, normális ellenzéket.
Brüsszelben és a nyugati mainstream-sajtóban lesz ugyan néhány napig mörcögés és jajveszékelés, de ilyen erős felhatalmazás előtt nem marad más, mint fejet hajtani. Nincs mit tenni, Magyarország a magyaroké.
Megjelent a Magyar7 hetilap 14. számában.
