Bukottak és tanulók
Senkinek sem volt kétsége afelől, hogy a Fidesz-KDNP negyedik kétharmados győzelme nemcsak a Holdról látszott, de Brüsszelben is nagyot üt. Kiderült, hiábavaló volt Magyarország évek óta tartó attakja és zsarolása, a magyarok nem riadnak meg.
Sokat az ellenzéknek sem hozott a hazaáruló politikája, mert mi, ha nem hazaárulás, hogy Brüsszelben azért lobbiznak, az ország ne kapja meg a neki járó forrásokat, hamis vádakkal áztatják Orbán Viktort és kormányát, diktatúrát hazudva. De hát a brüsszeli vezénylők sem széplelkű csipkeverők gyülekezete, miután felocsúdtak a kétharmad valóságából, Ursula von der Leyen megüzente, megindítják Magyarország ellen a jogállamisági eljárást, értsd. visszafogják az országnak járó pénzeket. Utolsó erejéből még tapsikolhat a porrá zúzott baloldal, Orbán Viktor viszont jelezte, a zsarolásnak továbbra sem enged, ezután sem lesznek jámbor lúzerek.
A hatpárti baloldal politikailag és erkölcsileg is megsemmisítő vereséget szenvedett, s most látszik csak igazán, mennyire keveset érnek. Sehol egy józan hang, önmérséklettel megfogalmazott értékelés, hogy már a személyes felelősségvállalásról ne is beszéljünk. Annál több az egymásra mutogatás. A Gyurcsányok és Jakabok hada ismét megmutatta, hol a politikai szuterén.
Becstelenség azonban csupán Márki-Zay Péter nyakába varrni a vereséget, habár a hódmezővásárhelyi csodafegyver oroszlánrészt vállalt a csődközeli eredményben. A kampányban, mint túlmozgásos porszívóügynök roadshow-zta végig az országot, s választások után a Gyalog galopp Fekete Lovagjaként, végső erőből szájkaratezik. Most még nyomaiban sem látni a higgadtságot baloldalon, de talán idővel önmaguk is rájönnek, így nem folytathatják, ez nem életképes formáció. Hitelességi kudarcuk mellett azt is be kell látniuk, 8-9 ellenzéki párt nemcsak haszontalan, szánalmas is.
Kudarcuk azonban sok tanulságot mutat a hazai magyar politikum számára is. Mert a párhuzamok riasztóan hasonlóak. Egyetlen dolog kivételével: a Szövetségnek nem kell egy nagy párt árnyékában hadakozni, azt legyőzni, csak magukat meggyőzni, hogy őszintén gondolják az egységes fellépést.
Előre borítékolható volt, két ponton bukhat a szándék, az ideológiai különbözőségen és a strukturális kérdéseken. Az előbbi tűnt nehezebbnek, mert senki nem adja fel hitét, habár ahogy elnéztük, hogyan villantanak a hidas polgármesterek a fideszes eredményvárón, kezdjük azt hinni, az Orbán-fóbiás liberális mantra már csak Rigó Konrádnál és szűk körénél akadt be. Mindenesetre, abból nem lesz parlamenti képviselet, ha a politikusok eltartott kisujjal viszonyulnak a stratégiai partnerséghez a Fidesszel. Ezt a felvidéki magyarok többsége nem fogadja el, s ha ezt érzi, elfordul a párttól.
Persze, nagy a riadalom liberáliséknál, szlovák térfélen is, ezt mutatja Arpád Soltész írása, és a Pátria Rádióban tett nyilatkozata, ahol Orbánt kleptokrata fasizmussal vádolta, és a bucsai vérengzést Rozsnyóra vizionálta. A veszélyes agymenés ellen az MKP-platform nyilvánosan is tiltakozott. Szomorújátéka a szövetségi együttműködésnek, ahogy a sajtó előtt Rigó Konrád és Mózes Szabolcs beleállt az ügybe, szembe menve Forró Krisztiánnal. Rigó és Mózes kánonban védték Soltészt és a sajtószabadságot, ugyanakkor sűrűn bólogatva lapunkat elítélték, mert a napilapos kolléga ismét megtalálta Kövesdi Károly 2018-as(!), a múltban már annyit ragozott éleshangú jegyzetét. Mit is kezdjünk azzal, hogy Mózes Szabolcs hirtelen így aggódik a sajtó szabad véleményéért, mikor egy éve előbb számonkérő hangnemben, majd pecsétes levélben követelt helyreigazítást egyik, e helyen megjelent véleményírásomért, illetve kollégám, Száraz Dénes portálunkon megjelent jegyzetéért. Azok az írások nem szítottak gyűlöletet, mint Soltészé. Persze, a kettős mérce a politika munkaeszköze, legalábbis Mózeséknél.
Az elmúlt hét a strukturális kérdésekben is felszínre hozta a párton belüli vitát, mert véglegesíteni kell a regionális szervezeteket, az őszi helyi és megyei választások ezt sürgetik.
Csakhogy a frigybe a két kicsi párt könnyű stafírunggal érkezett – a Most-Hídnak lassan elfogyott, az Összefogásnak nem is volt választója, helyi szervezete meg végképp, így elindult a vadászat, de csak az MKP csalitosáig jutottak, holott új embereket kellene találni. És hogy elég szaftos legyen a sztori, nyilvánosan is egymásba álltak, kétfrontról is letámadták Berényi Józsefet. Mert a két, struktúrák és választók nélküli törpeformáció elégedetlen, hogy a semmiért nem kapnak meg mindent. S közben eszükbe sem jut, hogy pontosan azt művelik, amit a magyar baloldal tett. Hatan hatfelé beszélnek, az egységet már nem is mímelik, az energiáik a politikacsinálás helyett egymás legyőzésére mennek el, miközben szemben állásuk hitelüket veszélyezteti.
Talán még nem késő, még lehet rendezni a sorokat, ha esélyt adnak a valódi egységnek. Mert tanulni lehetne a Fidesztől is, vagy lehet menni azon az úton, ahol a bukott baloldal poroszkál.
Megjelent a Magyar7 2022/15.számában.
