Molnár Judit

Hét és fél évtized nem volt elég, hogy megértessük a szlováksággal ennek a jogtalanságnak a súlyosságát.

Az elmúlt bő egy évben volt néhány pillanat, amikor a legtöbben egy lyukas garast sem tettünk volna le a nagy magyar összefogásra.

Szeptember 15-én Hétfájdalmú Szűzanya napján a sasvári kegyhelyen pontifikál szentmisét a katolikus egyházfő. Vajon hányan lesznek jelen?

Amíg a politikánk nem lesz tényező, addig a közösségünk sem az. A megosztottság fenntartása a többség érdeke, a széthúzó, egymással acsarkodó pártokat nem kell komolyan vennie.

Egyelőre még jósolni sem lehet, létrejön-e a Szövetség, a pártok képesek lesznek-e túllépni önmagukon.

Eduard Heger valóban új kultúrát hozott a négyes koalíció nehézkes működésébe, de úgy tűnik, ennél többre nem is képes.

Tavaly a magyarok egyharmada már szlovák pártra, döntően az OĽaNO-ra voksolt, mert bedőlt a szemfényvesztő politikájának.

Azt mondják, nem vagyunk trendik, hogy még mindig makacsul ragaszkodunk a sokat megélt szavainkhoz, mint a nemzet, a hazaszeretet.

Csak a végét nem látni, mi lesz abból a közösségből, ahol a harcos szembenállás, egymás pocskondiázása megszokottá válik?

Évek óta fújjuk, az a fő bajunk, hogy a szlovákok nem nyitottak felénk, nem tudnak velünk és a gondjainkkal mit kezdeni.

Ezt tettük mi is, amikor néhány hete úgy döntöttünk, most, hogy a Magyar7 hároméves lett, lapunkat egy kissé felfrissítjük.  

Meglepő lenne, ha az Alkotmánybíróság helyben hagyná a baloldal kezdeményezését. Az azonban borítékolható, hogy Robert Ficónak minden változatra lesz egy forgatókönyve.

Felvilágosító tevékenységnek nyoma sincs, ehelyett hírdömping van jó és rossz vakcinákról, félelmet keltő mellékhatásokról.

Nehéz elképzelni, hogy Eduard Heger lenne a megváltó.

Sokaknak megfelelt az eddigi megosztottság, leginkább a többségnek.

Esterházy sorstragédiája egybeforrott a felvidéki magyarságéval.

Matovičéknak válasza még a közeli jövőre sincs, nem tudni, húsvétra hol tarthat az átoltottság.

A népszámlálás elkezdődött, s most kellene mindenkinek egyszerre mozdulnia, a pártoknak, az egyházaknak, a civileknek, a kultúra képviselőinek, mindenkit arra biztatva, vállaljuk magyarságunkat!

Megújhodást hirdetnek régi arcokkal és új politikai kultúrát a politikai kulturálatlanság eszközeivel.

Nem ez volt az első pofon, amit Európától kaptunk, nem is az utolsó. Ez azonban nem állíthatja meg a folyamatokat.