Molnár Judit

Harminc év sem volt elegendő a kisebbségi törvény elfogadásához.

A keleti régiókat a szegénység sújtja, nyugaton a betelepülés morzsol fel bennünket, rohamtempóban. 

Novák Katalin olyan elnök lesz, aki nem retten meg a nehézségektől, így első külföldi útja Lengyelországba vezetett.

Ki emlékszik már a közelmúlt egyik legfontosabb eseményének titulált népszámlálásra?

Fico és Kaliňák a politikai élet legnagyobb spílerei, és tudják, ez most a mindent vagy semmit játszma.

A magyarországi választás sok tanulságot mutat a hazai magyar politikum számára is.

Az érvek a háborús csatazajban nem hallatszanak. A józanságnak híján vagyunk, és nem csak a háborús övezetben, a választási kampányban is.

Gyűlölettel nem lehet békét teremteni, és az öldöklést sem megállítani fegyverekkel.

Eltelt tizenkét év, és ugyanott tartunk, mint az elején, a bátor kiállásukért meghurcolt felvidéki magyarok történetének nincs vége.

A jogfosztás, a mindennapos provokációk, a nem ritkán fizikai megfélemlítések nem aggasztják az egyébként annyira érzékeny demokráciaféltőket.

Ne legyenek illúzióink, akiknek kettős az identitásuk, a gyerekeiket nem magyar iskolába íratják.

Szlovákiában nincs se koncepció, se stratégia, kusza kapkodás annál több.

Krízisidőszakban a gyenge kormányzásért, a hiányzó irányvonalért nagy árat fizet az ország.

Persze, mindenkinek jól jönne, ha Fico végre „elégne a Tisztítótűzben”, főleg most, hogy újra erősödni látszik.

Zöld utat kap a jogszabály, hogy eztán ne csupán a helységnevek, de a településrészek nevei is feltüntethetők legyenek magyarul.

Hét és fél évtized nem volt elég, hogy megértessük a szlováksággal ennek a jogtalanságnak a súlyosságát.