2022. április 3., 08:26

Mi lesz a szívünkkel?

Csak kapkodom a fejem, hiszen nagyobbik gyermekünk hamarosan iskolás lesz. Hat év röppent el pillanatok alatt, csak tudnám, hogyan. Közben volt költözés, születés, világjárvány, háború... Most pedig már itt is a beíratások ideje.

Fotó: hellovidek.hu

Szögezzük le már a legelején: kis családunkban fel sem merült annak a kérdése, hogy gyermekeinket milyen tannyelvű oktatási intézménybe írassuk, hiszen ez annyira természetes.

Mivel magyarok vagyunk, így magyarul beszélünk hozzájuk, ők pedig magyarul tanultak meg. Csodálkoztam is volna, ha mondjuk japánul vagy svédül szólnak vissza.

Ez annyira egyszerű, mint a fák ültetése. Egy cseresznyefát nem fogok rózsatáppal locsolni, habár valószínűleg nem pusztul ki tőle, de nem az a legideálisabb számára. Mivel számunkra fontos a magyarságunk, semmiképpen sem lehet opció az idegen nyelvű óvoda és alapiskola, hiszen érvényesülni akkor lehet a legjobban, ha tudjuk, kik vagyunk, és bizonyított tény, hogy gyermekkorunkban a gondolkodás, az ismeretanyag és az információ befogadása az anyanyelvünkön a leghatékonyabb. Hogy profánul fogalmazzak, nemcsak hazaszeretetünk, nemzettudatunk kötelez erre, hanem a hatékonysági faktor sem az utolsó.

Amíg egy gyerek szenved és lassan tanul egy idegen nyelvű iskolában, addig az, aki anyanyelvén szívja magába a tudományt, sokkal gyorsabban, effektívebben végez az adott feladattal, és jut ideje másra is.

Például angolul, szlovákul tanulni, vagy éppen focizni a haverokkal. Tehát nemcsak a pátoszról van szó, hiszen tényekkel vitatkozni nagyon nehéz. Az érzelmi oldalról pedig nem is beszéltünk még, pedig talán ez a legfontosabb. Nem egy olyan esetről hallottam és személyesen is aktív illetve passzív részese voltam olyan beszélgetéseknek, monológoknak, amikor a szülő álindokkal érvel az idegen nyelvű oktatási intézmény mellett. A legfájdalmasabb azonban az, amikor a kiselsős sírva rángatja szülei kezét, hogy ne a szlovák iskolába vigyék, hanem a magyarba. Ilyen esetben feltehetjük a kérdést: valóban jót akarunk a gyermekünknek, ha már hatévesen sír a döntésünk miatt és lelki traumát okozunk neki? És ne feledjük, ez a döntés egy életre szól!

Rendszerek, országok, háborúk jöttek-mentek, és sajnos jönnek-mennek. Azonban a téveszme, hogy a szlovákiai magyar gyermek csak szlovák iskolában tud „érvényesülni“, a szocializmus kemény évei óta kiirthatatlan.

A szlovák iskolában valószínűleg jobban megtanulja az „állam nyelvét“ a gyerek, de őszintén: ezzel mit nyerünk? Hogy egy végződést majd nem mond rosszul és nem nevetik ki? Tényleg csak erre megy ki a játék? A gyerek valamilyen szinten úgyis megtanulja szlovák nyelvet, ha akarja, és abban a korban, amikor a szlovák munkahelyek nagy részén is alapfeltétel az angol, amikor a Szlovákiában működő cégeknél rengeteg külföldi, urambocsá magyarországi is dolgozik, akik egy kukkot sem beszélnek szlovákul? Mert ahol a munka a fontos, ott nem azt nézik, hogy ki beszél anyanyelvi szinten szlovákul.

Tudomásul kell vennünk azonban azt, hogy mivel Szlovákiában élünk, előnyös, ha az állam nyelvén is meg tudunk szólalni.

Gyermekeim például szlovák nyelvű mondókákkal, versekkel is ismerkednek, és természetesen figyelmet fordítunk arra, hogy elsajátítsák a nyelvet addigra, amikorra szükségük lesz rá. Az angol nyelvű fejlesztő videókat pedig imádják, bár igaz, hogy ezen a nyelven sokkal szélesebb kínálatból lehet válogatni.

Abban az országban, ahol Gašparovič köztársasági elnök lehetett és Ľupták meg a parlament alelnöke, ott ne féljünk attól, ha a gyerekünket kinevetik, mert rosszul ragoz valamit.

Legyünk tisztában azzal, hogy az illetők ekkor saját magukat és a saját nemzetüket nevetik ki, mert aki ilyesmin nevet, az embernek és szlováknak is hitvány. Aki azonban ettől berezel, az nem gondolhatja fontosnak a magyarságát. Ezek az emberek azzal érvelnek, hogy majd otthon magyarul beszélnek gyermekükkel és minden rendben lesz. Hát nem lesz rendben, mert a jelenlegi szlovák tanterv és a közhangulat sem erősít rá erre, de ez a kisebbik baj. A nagyobb gond az, hogy mi lesz a szívben. Mert ha a szívben nem Petőfi, Bartók, Kossuth, Szent-Györgyi, Karikó és Puskás lesz, hanem Sládkovič, Štúr és Hamšík, akkor az unokánkhoz már nem sok közünk lesz. Ez is egy lehetőség, csak kérdés, hogy ezt akarjuk-e? Ha igen, akkor minden, amit eddig írtam, tárgytalan.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.