Putyin Európát és Amerikát is közelebb hozza egymáshoz
Lehet-e különálló nagyhatalom Közép-Európa? Ezt a kérdést már sokan feltették, s bizony nem véletlenül merül fel ebben a háborús időszakban is. Ahhoz, hogy megértsük a nagyhatalmak politikai játszmáit, és azt, hogy a jelenlegi orosz-ukrán konfliktushoz hogyan kell viszonyulnunk, ebből a kérdésből kell kiindulnunk.
Erős Közép-Európa. Természetesen jól hangzik, hiszen végre mi is különálló nagyhatalom lennénk. Oroszország, az Egyesült Államok és Kína mellett mi is becsatlakozhatunk, mint globális játékos. Ha a világon, vagy azokon a területeken történik valamilyen konfliktus, amely nem a mi vonzáskörzetünkhöz tartozik, akkor mi ebből kimaradhatunk és megengedhetjük magunknak azt, hogy nem avatkozunk be a folyamatokba. Lenne erős hadseregünk, amely a térség államait közös erővel védi meg. Erős Közép-Európa. Talán illúzió? Vagy inkább utópia? Elképzelhető, hogy egy gazdaságilag és katonailag is erős térségben élünk?
Jogosan merülnek fel a kérdések és fontos ezekről beszélni. Először azonban tisztázzunk valamit. Ugyan nem zárhatjuk ki, hogy valamikor önálló nagyhatalommá válik a térségünk, de valljuk be, erre az elkövetkezendő néhány évtizedben nincs esély. És nyilván azt a kérdést is fel kell tennünk, akarunk-e ilyet? Akarunk-e nagyhatalommá válni?
Persze kecsegtető a gondolat, hogy végre nem kellene függeni más nagyhatalmaktól, de sajnos nem ez a valóság. A realista geopolitikai felfogás mást mutat. Mégpedig azt, hogy mi az egyik nagyhatalom részeként képezzük a keresztény nyugati civilizációt. Még ha adódnak is töréspontok, és vannak ilyen-olyan eszmerendszeri különbségek, mi ide tartozunk, a Huntigton által felvázolt széles nyugati euro-amerikai közösséghez.
Az utóbbi időben azonban Amerika és Európa mintha eltávolodott volna egymástól. Ez abban is megmutatkozott, hogy sokan Amerikát egy ellenséges hatalomnak vélik, amely több országot is lebombázott. Nagyon sok állítás felhozható az elhibázott amerikai neokonzervatív doktrína kritikájaként, amely ezeket a háborúkat elindította, de ez most egy más lapra tartozik.
Nézzük meg inkább közelebbről Európa és Amerika kapcsolatát. George Friedman geopolitikai gondolkodó a napokban egy cikkben azt elemezte, hogy tulajdonképpen Putyin most hozta össze Európát és Amerikát. Míg Oroszország Szíriától vagy Fehéroroszországtól vár segítséget, addig a Európa és Amerika közösen ítéli el az orosz agressziót. Rég volt már ilyen, és sajnos háború kellett ahhoz, hogy a két nagyhatalom rájöjjön, valójában szövetségesek, és egymásra vannak utalva. A világ leghatalmasabb katonai szövetségi rendszere pedig már rég volt ilyen egységes.
A csütörtöki NATO-csúcson is egységes álláspont jött létre, amely azt jelenti, hogy a szövetségi rendszer józanul áll hozzá a háborúhoz: katonailag nem avatkozik be, de a keleti határt megerősítik egy esetleges fenyegetés miatt. Ez a lehető legjobb hozzáállás, hiszen így minden NATO-tagállam biztonsága adott.
De térjünk vissza az eredeti felvetésünkhöz. Megtehetjük-e azt, hogy kiszakadunk a szövetségi rendszerből és kellő távolságot tartunk Oroszországtól és Amerikától is?
Véleményem szerint nem tehetjük meg, hiszen minden ország valamilyen szinten tényezője a geopolitikai struktúrának, így nekünk is el kell fogadni helyünket a világban. Különben is, mi döntöttünk úgy, hogy ehhez a világhoz szeretnénk tartozni, így nekünk itt a helyünk. Karl Jaspers filozófus és gondolkodó mondta egyszer, hogy Amerika és Európa földrajzilag ugyan távol helyezkedik el egymástól, de kulturálisan közel. Oroszország pedig földrajzilag van közel Európához, de kulturálisan távol. Úgy gondolom, hogy Jaspers nem volt messze az igazságtól, nekünk pedig észre kell vennünk a különbségeket és a hasonlóságokat.
