A Bizottság szereti a kisebbségeket, különösen, ha a deviancia valamelyik kategóriájába esnek.
Kevéssé hihető, hogy Káčer egy magányos provokátor, inkább valamilyen küldetést teljesítő szlovák politikus!
Az elkapkodott brüsszeli szankcióknak köszönhetően nagyon hosszúra fog nyúlni az idei böjt.
Késői ébredés.
Ahogy a hollywoodi filmek végén láthatjuk: The End. Vége. Már nem elég egy százas, menni kell.
Csehszlovákia fölött ismét felragyog a közös nap. Igaz, már nem a kommunista, „csak” a neobolsevik és újliberális.
Megmondom őszintén, ez a korszakos államférfi, mint oly sokszor 2020 óta, ismét megörvendeztetett.
A szlovák politika fegyvere visszaüt.
A régit valahogy átmenteni az új viszonyok közé.
Nem csoda, hogy Káčert hallgatva mostanság gyakran ötlik fel bennem ifjúkorom huncut vicceinek főszereplője.
Pavelre vár tehát a feladat, hogy az agresszív, polarizáló kampányt követően nyugalmat hozzon a társadalomba.
Ha kell, önhatalmúan cenzúráz és gumiszabályokkal megy a szólásszabadság ellen.
Érdekes az eset időzítése! A szlovák belpolitika forrong, átláthatatlan és kiszámíthatatlan.
Ha egy politikus szavainak némileg ellentmondanak a gesztusai, testtartása vagy a mimikája, hajlamosak vagyunk ösztönösen ezeknek a testbeszédhez köthető jeleknek hinni.
Egyáltalán ki ellen visel háborút Zelenszkij elnök? Kezdjünk aggódni? És hol van ilyenkor a fényességes Európai Unió?
Ezer százalék, hogy Babiš győzelme esetén ennyire nem rohant volna Prágába az államfő, pedig ő szlovák származású.
A norvég kormány több mint egymillió eurót fektetett abba, hogy a bergeni egyetem tudósai rájöjjenek, van-e összefüggés a fehér szín és a rasszizmus között.
Nagyjából két éve kezdtek el először a politikai színfalak mögött suttogni Dzurinda visszatéréséről.
A kormány megbukott, de a nép úgy döntött, nem fog pelenkát cserélni a maga alá csinált államon.
Fehérbe öltözött tájra ébredt a Csallóköz! Ez már önmagában ritka, becses jelenségnek számít a globális felmelegedés korában.