cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2023. február 2., 08:33

Csehül állnak a V4-ek?

Egyáltalán nem biztos, hogy ez így volt, de mégis előfordulhatott volna akár egy ilyen történet, mivel nem a fikció szürreális, hanem maga a helyzet abszurd.

Čaputová Pavel
Zuzana Čaputová és Petr Pavel
Fotó: TASR/AP

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök sörözgetett valahol Prágában a barátjával, Juraj Rizmannal, amikor egyszer csak bemondják a cseh rádióban, hogy Babiš elismerte a vereségét a köztársaságielnök-választáson, pedig akkor még javában számolták a szavazatokat. Juraj, rendelj magadnak még egy sört, mondta Zuzi, én közben felugrok Petrhez, aki Pavel, gratulálni a győzelméhez. Érzem, tudom, úgy illik… Veszek neki valami apróságot, átadom, azután már itt is vagyok.  

Petr Pavelt teljesen váratlanul érte a megtiszteltetés, hogy a hivatalban lévő szlovák államfő bejelentkezés nélkül, a nemzetközi protokollt felrúgva betoppant a frissen megválasztott cseh elnök választási stábjának győzelmi ünneplésére.

Mások ilyenkor esetleg gratuláló dísztáviratot szoktak küldeni, azt is inkább csak az új elnök beiktatását követően, amelyre állítólag március 9-én kerül sor. Addig még Zeman a cseh elnök, akár még neheztelhet is az öreg, hogy a szlovák államfő a hivatalban lévő elnökre rá se nézett prágai útja során, pedig a búcsúútját pont Szlovákiába tervezi.

De sokkal inkább valószínűbb egy másik forgatókönyv, köztársasági elnökünk már az első forduló eredményét ismerve felkészült otthon erre a meglepetésvizitre, csak titokban tartotta mindenki, még a testőrök előtt is.

Nem elsősorban a két nemzet megbonthatatlan barátságát (mert akkor minek váltak szét?) kívánta ezzel prezentálni, hanem sokkal inkább az övéhez hasonló szemléletű értékrend diadala felett érzett örömét fejezte ki ezzel a gesztussal.

Az sem mellékes persze, hogy jövő tavasszal Szlovákiában is elnökválasztás lesz, ez pedig a helyzet furcsasága ellenére ragyogó alkalom volt a kampánynyitásra, ha nem is bevallottan, ugyanis Čaputová újabb indulásának hivatalos bejelentésére még nem került sor. Lesz itt még addig vatikáni pápalátogatás is, washingtoni papalátogatás Bidennél, közös utazás Pavellel golyóálló mellényben Kijevbe, brüsszeli divatbemutató... Minden, ami szem-szájnak és szlováknak ingere.

Egyes politikai szakértők szerint Čaputová meglepetésszerű prágai útja kedves és rokonszenves politikai gesztus volt, mások szerint viszont hibát követett el, mert egyoldalúan elkötelezte magát az egyik oldal szavazótábora mellett, és ez otthon megbosszulhatja magát.

Ezer százalék, hogy Babiš győzelme esetén ennyire nem rohant volna Prágába az államfő, pedig ő szlovák származású. Még az is könnyen előfordulhat, hogy ez nem is volt annyira spontán örömkitörés a részéről, hanem egy kívülről, legfelső balliberális körökből irányított és meglepinek álcázott prágai gratulációs út volt. Čaputová a saját európai értékrendjével egyáltalán nem mozog magányosan ebben a világban, most pedig már a szomszédban is csatlakoztak hozzá.

Szerinte Pavel olyan elnök lesz, aki tiszteletben tartja a demokratikus értékeket, és akinek ereje a békéből fakad(!). Rokonlelkek tehát! Az új cseh elnök 2015 és 2018 között Brüsszelben a NATO Katonai Bizottságának elnöki tisztségét töltötte be.

Egyetérthetnek abban is például, hogy a békéért és Ukrajnáért ki kell üríteni a cseh és szlovák fegyverraktárakat, az oroszellenes szankciókkal pedig az államkasszákat és a lakossági pénztárcákat.

Jaj neked, V4-ek! A pozsonyi Grassalkovich-palota után elesett a prágai vár is! A varsói elnöki palota ugyan még áll, de a lengyeleket elhomályosítja az oroszgyűlöletük, és közelebb sodorja őket a csehekhez és a szlovákokhoz. Ha ilyen tempóban haladunk, akkor a „lengyelmagyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát” szlogenben a bort a sör válthatja, a magyarokat pedig a cseh-szlovákok. Nekünk meg ne adj, Isten marad a V1…

Annak idején Zuzana Čaputovába, most Petr Pavelbe volt érdemes invesztálnia nyugatnak az elnökválasztások alkalmával. Megtérül busásan a befektetés. Bárhogy is nézzük, a Márki-Zay Péterbe fektetett dollármilliárdok viszont elvesztek tavaly tavasszal, mert a magyar emberek nem megvezethetők a brüsszeli alamizsnákkal és ideológiákkal. A magyar nemzet nem eladó!  
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.