Az Európai Unióval folytatott viták, a háború és az azzal összefüggésben kialakult gazdasági válság talán a rendszerváltoztatás utáni három évtized legkomolyabb kihívása elé állították a magyar külpolitikát.
Nyári szünetre megy a Nagyító, de előtte még áttekintettük a legfontosabb hazai és külföldi politikai történéseket.
Ivan Šimko: Fontos, hogy a V4 országai együttműködjenek az illegális migráció visszaszorítása érdekében.
Szlovákia V4-es elnöksége június végén lejár, a stafétabotot Csehországnak adja át.
Június utolsó napján formálisan is véget ér a Visegrádi Négyek soros elnökének, Szlovákiának az egy éves mandátuma.
Cseh kormányfő: a V4-nek nem célja a külpolitikai és a biztonságpolitika részletes koordinálása, nagyobb teret kell kapnia a gazdasági, kereskedelmi vagy a kulturális együttműködésnek.
A visegrádi országok agrárkamarái tiltakoznak az ukrán gabona vámmentes behozatala ellen.
A dokumentumban felhívták az Európai Unió figyelmét az ukrán gabona jelentette kihívásra is.
A visegrádi országcsoporton (V4) belüli együttműködés megújulására fejezte ki reményét Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken Varsóban, Petr Pavel cseh elnökkel tartott találkozójának elején nyilatkozva.
A tagállamok a V4-en keresztül jóval hangosabban hallathatják a hangjukat Európában.
Fico Petr Pavel cseh államfő kijelentésére reagált.
Egyetértenek abban, hogy a leghatékonyabb intézkedés a külső schengeni határok védelme.
A pozsonyi várban találkoztak a Visegrádi Négyek parlamenti külügyi bizottságainak küldöttségei.
Csehszlovákia fölött ismét felragyog a közös nap. Igaz, már nem a kommunista, „csak” a neobolsevik és újliberális.
Búcsúlátogatásra érkezett Szlovákiába Miloš Zeman cseh köztársasági elnök.
Ezer százalék, hogy Babiš győzelme esetén ennyire nem rohant volna Prágába az államfő, pedig ő szlovák származású.
Kedd délután Pozsonyban került sor a visegrádi országok külügyminisztereinek találkozójára.
Az aktuális biztonságpolitikai helyzetről, a migrációs válságról, a hibrid hadviselésről tárgyaltak.
A magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató első elődöntője alaposan megdolgoztatta a zsűritagokat.
Hétvégén Pozsonyban találkoztak volna visegrádi országok parlamentjeinek elnökei, de nem fognak.
Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország miniszterelnöke megvitatja Oroszország ukrajnai agressziójával és az energiaválsággal kapcsolatos helyzetet.
Petr Fiala cseh miniszterelnök csütörtökön Kassán részt vesz a visegrádi négyek kormányfői csúcstalálkozóján.
Kedden Pozsonyban tárgyalt a szlovák, a magyar, a lengyel és a cseh államfő.
A visegrádi csoportban (V4) teljes egyetértés van az uniós szankciókat illetően, Magyarország nem akadályozza az ukrajnai háborúval kapcsolatos nyolcadik szankciócsomagot - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.