Kedden Pozsonyban tárgyalt a szlovák, a magyar, a lengyel és a cseh államfő.
A visegrádi csoportban (V4) teljes egyetértés van az uniós szankciókat illetően, Magyarország nem akadályozza az ukrajnai háborúval kapcsolatos nyolcadik szankciócsomagot - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Új, a nézetbeli eltéréseket is figyelembe vevő együttműködési módot lehetne kidolgozni a visegrádi csoportban (V4) és a lengyel-magyar kapcsolatokban
A vezérkari főnökök megerősítették, hogy a visegrádi formátumban történő katonai együttműködés olyan érték, amelyet meg kell őrizni.
A Lengyelország a déli szomszédságában fekvő országok, valamint Ukrajna "növekvő érdeklődése" miatt legalább 12 milliárd köbméterre tervezi bővíteni a kapacitást.
Az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos kihívások kezelése mellett nem szabad megfeledkezni az Európai Unió szomszédságában továbbra is jelentkező más biztonsági kihívásokról sem - jelentette Szijjártó Péter Brüsszelben.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás óta eltelt több mint 30 év alatt soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most; tavaly az év végén a foglalkoztatottak átlagos létszáma megközelítette a 4,7 millió főt.
Az érvek a háborús csatazajban nem hallatszanak. A józanságnak híján vagyunk, és nem csak a háborús övezetben, a választási kampányban is.
A kohéziós politika fontosságát hangsúlyozták a visegrádi partnerek a Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország európai uniós fejlesztésekért felelős minisztereinek pénteki, budapesti találkozóját követő sajtótájékoztatón.
A visegrádi országok parlamentjeinek honvédelmi és rendészeti bizottságai kiállnak az egységes NATO és az egységes Európai Unió (EU) mellett.
Tárgyalások a migrációról, a jogállamiságról, a nyugat-balkáni bővítésről, az energiapolitikáról és a nukleáris energia kérdéséről.
A miniszterek megvitatják a mediterrán térség előtt álló számos politikai és biztonsági kihívást.
A kormány kitartó lesz, mert elkötelezett az általa képviselt értékek mellett.
Az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor második alkalommal valósul meg nemzetközi színtéren.
Úgy vélte, sok a hasonlóság a visegrádi térség és Dél-Korea között.
A V4-ek képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá a felsőoktatási képesítések, diplomák automatikus, kölcsönös elismeréséről.
Orbán Viktor megtiszteltetésnek nevezte, hogy Magyarországon láthatják vendégül az egyiptomi elnököt, akit "barátsággal, szeretettel és elismeréssel" fogadtak.
A Visegrádi Együttműködés 30. évfordulójának alkalmából lengyel, cseh és szlovák költészeti antológiák jelentek meg.
A miniszterelnökök a találkozó során az európai integráció, az uniós helyreállítási alap ügyével és más aktuális témákkal foglalkoznak majd.
Mindehhez azonban fontos, hogy a Visegrádi Együttműködés a jövőben is több maradjon egy érdekalapú államközi szövetségnél.