Az egyéves cseh elnökség a védelmi politika terén kiemelten kíván foglalkozni a visegrádi országok szorosabb együttműködésével
Legutóbb idén júniusban volt együtt a négy kormányfő.
Teste Bécsben, a szíve Pannonhalmán kapott végső nyughelyet, szimbolikusan is kifejezésre juttatva azt a politikai határokon átnyúló közép-európaiságot, amely régiónk jövőbeli sikereinek záloga lehet.
A magyarok 90 százaléka kedveli a lengyeleket, és 60 százalékuk jó véleménnyel van a visegrádi csoportról is.
Azt mondja, optimista és hisz abban, hogy a fogyásra ítélt magyar közösségek képesek újra megerősödni, s akár növekedni is.
Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter szerint a visegrádi (V4) együttműködés keretében Szlovákiának nem kellene a saját érdekei ellen cselekednie.
Múlt héten végre az utolsó lapok is helyükre kerültek, és a brüsszeli kártyaparti leosztása hellyel-közzel világossá vált.
A V4-ek közül Magyarországon és Lengyelországban uniós szinten is kiemelkedő 4,4 százalékos növekedés várható idén, Szlovákiában 3,6 százalék, Csehországban pedig 2,6 százalék.
Sokan előszeretettel állítják, hogy a visegrádi országokat tekinthetjük jelenleg Európa gazdasági motorjának.
Kövér László elmondta: a visegrádi együttműködés nem csupán működik, de mára megkerülhetetlenné is vált az európai uniós politikában.
A V4 Irodalmi Társalgó néven a V4-országok íróinak kínálatában megtalálhatóak a résztvevő szerzők legújabb, valamint szlovák fordításban megjelent könyvei, csakúgy, mint Pozsony város történetét feldolgozó kiadványok.
Júliustól bevetésre kész állapotban lesz a visegrádi négyek közös harci egysége (Battle Group EU), amely az európai uniós keretek között fog működni.
Babiš a felröppent hírt spekulációnak minősítette. Lajčák a reggeli hírt már finomította.
A Moody's a népesség öregedésének következményeire figyelmezteti a V4 országait
Magyarország és Csehország kapcsolataiban nincsenek problémás ügyek.
A miniszteri találkozót a keleti partnerség megalakulásának 10. évfordulóján tartották. Az évfordulót május 13-án és 14-én Brüsszelben is megünneplik, ahol további tárgyalásokat folytatnak.
Május 6-án sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a Visegrádi csoport (V4) és a Keleti Partnerség külügyminisztereinek találkozójával kapcsolatban a Magyar Nagykövetség pozsonyi épületében.
V4-ek és a japán kormányfő pozsonyi találkozója.
Kiska úgy vélte, Szlovákia külpolitikája skizofrén, a politikusok gyakran csak a legközelebbi választásokra gondolnak.
Szlovákiában a GDP 13 százalékát, Magyarországon a GDP 10 százalékát, Csehországban pedig 7-8,5 százalékát az autóipar termeli.