Hatékonyság és versenyképesség: a mikróktól a közepesekig
Sokan előszeretettel állítják, hogy a visegrádi országokat tekinthetjük jelenleg Európa gazdasági motorjának. A kijelentés igaz, ha csak a növekedési adatokat nézzük, de látni kell, hogy mindez elsősorban az alacsony munkabéreken alapul, és valamennyi V4-es országnak gondot okoz az egyre erősödő munkaerőhiány.
Szakzsargonban ezt úgy nevezik, hogy a közepes fejlettség csapdájába kerültünk. Nem tudunk tovább fejlődni, mert már nemigen akad szabad olcsó munkaerő, amire újabb összeszerelő üzemet hozhatnánk, tehát valamin változtatni kellene. Már nem elég a munkaerőre alapozni a fejlődésünket. Hangoztatják, hogy itt az ideje rátérni a tőkére alapozott fejlődésre, míg mások azt mondják, a tudásra, az innovációkra kellene építeni. Mindenesetre a jövőt valahol a versenyképességnél kell megfogni, amibe rengeteg minden beletartozik: a gazdasági teljesítmény, az innováció, az üzleti hatékonyság, a kormányzati hatékonyság, az infrastruktúra, és a mutatók száma akár több százra is rúghat. Van is a világon vagy 4-5 ilyen index, amit többnyire csak a politikai szócsatákban használnak, nem pedig arra, hogy valóban változtassanak a gazdasági környezeten.
Ehhez az kell, hogy egy kormányzat – profánul fogalmazva – ne csak az adók beszedője legyen, amit aztán a neki járó jutalék levonása után szétoszt, hanem elkezdjen jobb vállalkozói környezetet kialakítani, új utakat keresni. A szlovák kormányt ebben a tekintetben most hadd ne minősítsük, inkább nézzük meg a magyar gazdaságpolitikai törekvéseket, mert függetlenül az eredménytől, legalább elkezdett a versenyképesség javítására terveket készíteni. A Magyar Nemzeti Bank, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és az Iparkamara is kidolgozta a maga javaslatcsomagját, amit a Versenyképességi Tanács próbál összefésülni.
Az idén 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság a kis- és középvállalati szektor üzleti környezetének és versenyképességének javításáról szervezett szakmai fórumot a Budapesti Gazdasági Egyetemen. A konferencia a Magyar Nemzeti Bank versenyképességi programjának a szektort érintő javaslatait tárgyalta. A Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság nevében vehettünk részt egy olyan vitában, amiről sajnos Szlovákiában még nagyon kevés szó esik.
A Magyar Nemzeti Bank 330 javaslatot fogalmazott meg 12 területen, amelyek segíthetnék az országban rejlő növekedési potenciál kibontakozását és fenntartását. A versenyképességi fordulatot az teszi lehetővé, hogy a 2010 utáni gazdaságpolitikai reformok következtében a magyar gazdasági modell egyszerre képes biztosítani a pénzügyi egyensúlyt és a dinamikus gazdasági növekedést. A magyar gazdaság (ahogy a V4-es országoké is) felzárkózási pályára állt, a felzárkózáshoz azonban a gazdaság növekedési ütemének tartósan meg kell haladnia a 4 százalékot. A felzárkózási folyamat tétje tehát, hogy Magyarország ki tud-e törni a közepes fejlettség csapdájából, amire az elmúlt száz évben alig egy tucatnyi ország volt képes. Ezek többsége távol-keleti ország, mint például Dél-Korea, Hongkong vagy Szingapúr. Európában az elmúlt bő fél évszázadban ez csak Ausztriának, Finnországnak és Írországnak sikerült. A kitöréshez objektív és széles körű helyzetelemzésre, a nemzetközi példákból a tapasztalatok levonására, valamint az ország adottságait figyelembe vevő javaslatok megfogalmazására van szükség.
A versenyképesség fogalma alatt a fenntartható felzárkózást értik, amikor a rendelkezésre álló erőforrásokat optimálisan hasznosítják a lehető legmagasabb szintű, de még fenntartható jólét elérésére. A versenyképes gazdasági működéshez a pénzügyi egyensúly és a gazdasági stabilitás mellett szükséges az innováción és megújuláson alapuló vállalati ökoszisztéma, a jó intézmények és a hatékony szabályozás, a minőségi oktatás és egészségügy, a modern infrastruktúra és az egészséges szerkezetben elérhető pénzügyi források.
A 12 terület 330 versenyképességi javaslata összességében merész célt tűz ki, hiszen azt szeretné, hogy a magyar fejlettségi szint 2030-ra elérje az osztrák fejlettség 80–90%-át. Maguk a helyzetfelmérések is ezt szolgálják, hiszen általában az osztrák adatokkal hasonlítják össze a magyart. Ez egy teljesen új szemléletmód, hiszen magamon is tapasztaltam, hogy általában a régiós versenytársak adatait hasonlítjuk össze, melyikünk is áll egy-két tizednyivel jobban, ahelyett, hogy merészebb célokat, perspektívát tűznénk ki magunk elé.
Az MNB által javasolt kkv-stratégia középpontjában a termelékenység növelése áll, amelyben növelni kell a beruházásokat, javítani a mérethatékonyságot. Az innovációk erősítése pedig alapját adhatja a bérek hasonló ütemű növelésének. A kkv-k adják ma a vállalkozások túlnyomó részét, a foglalkoztatottak 70 százalékát és a hozzáadott érték mintegy felét. Munkatermelékenységük azonban csupán harmada a nagyvállalatokénak, csak minden ötödik kkv innovál, ezért a szektorban a tőke és a munka hatékonyabb, méretgazdaságos felhasználása a legfontosabb feladat. A nyugati országokkal összehasonlítva a magyar kkv-szektoron belül túlzottan magas a mikro- és kisvállalatok aránya, ami termelékenységi veszteséget okoz.
A kkv-kra vonatkozó célok közül emeljünk ki kettőt. Egyrészt évi 7 százalékos termelékenységnövekedést szeretnének elérni, illetve azt, hogy nagyobb arányban lépjenek ki a hazai kkv-k a nemzetközi piacra, azaz 10 ezer új exportáló kisvállalatot szeretnének látni.
Ahogy a vitából is kiderült, ennek a szektornak a fejlesztése a legnehezebb, hiszen komoly különbségek vannak méretben is, a célok között is. Teljesen máshogy viselkedik egy mikrovállalat, mint egy közepes méretű, és nem mindegyiküknek ambíciója a növekedés, vagy az exportpiacok meghódítása. Mindenesetre komoly feladat a bennük lévő potenciál kihasználása, ami egyben fejlődési lehetőséget nyújthat a térség gazdaságai számára. A felvidéki magyarok számára pedig létszükséglet, hiszen közösségünkben csupán kis- és középvállalatok léteznek.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/26. számában)
