Szijjártó Pozsonyban: alapvető érdek az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatának újraindítása
Május 6-án sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a Visegrádi csoport (V4) és a Keleti Partnerség külügyminisztereinek találkozójával kapcsolatban a Magyar Nagykövetség pozsonyi épületében.
A mai napon a szlovák V4-es elnökség keretében a Visegrádi országok és a Keleti Partnerség elnevezésű programba résztvevő országok együttes ülésére került sor külügyminiszteri szinten Pozsonyban.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai pozsonyi sajtótájékoztatóján ismertette, ha végig tekintjük a világgazdasági és világpolitikai folyamatokat, azt látjuk, hogy rendkívüli gyorsaságú és mélységű változások zajlanak a világban. Olyan változások, amelyek alapvetően befolyásolják Európa gazdasági pozícióit. A világkereskedelmi háború kialakulása és a világgazdasági változások ugyanis alapvetően befolyásolják Európa versenyképességét az elkövetkezendő esztendőkben.
Mind világosabbá válik, hogy Európának ebben az egyre élesebbé váló világkereskedelmi versenyben szövetségesekre van szüksége. Ezért Európának érdeke, hogy a világgazdaság legfontosabb szereplőivel közeli és szoros együttműködést építsen ki – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Az eurázsiai szabadkereskedelem újraindítása
Ez Európa szempontjából annyit jelent, hogy egyértelmű érdek az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatának újraindítása, ami évekkel ezelőtt már megfogalmazódott – ismertette Szijjártó Péter, majd hozzátette, most, hogy Kína Egy övezet, egy út kezdeményezése egyértelműen diktálja a világpolitikai és világgazdasági változások tempóját, indokolt hogy újra napirendre kerüljön.
Egy eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása egyértelműen szolgálná Magyarország nemzetgazdasági érdekeit is. Magyarország érdeke a szabadkereskedelem, ahogy az eurázsiai gazdasági együttműködés szorosabbra fűzése is. Ennek az eurázsiai gazdasági együttműködésnek lehet egy fontos és stabil alapja az Európai Unió Keleti Partnerség programja.
Magyarország vonatkozásában elmondható, hogy a Keleti Partnerség programban résztvevő hat országgal összesen 1300 milliárd forint kereskedelmi forgalmat bonyolít le egy év alatt. Így minél kevesebb bürokratikus, gazdasági és egyéb akadály állna ennek a kereskedelmi forgalomnak az útjába, az annál jobb lenne Magyarország számára – véli a külügyminiszter.
Szijjártó Péter szerint ki kell használni, hogy a Kína által létrehozott Egy övezet, egy út kezdeményezés egy olyan kivételes gazdaságfejlesztési környezetet hoz létre az eurázsiai térségben, melynek nyomán a szabadkereskedelem gondolata egyre szélesebb körben terjed el. Ennek keretében pedig olyan infrastrukturális fejlesztések kerülnek sorra, amelyek alapvető feltételei a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésének.
Magyarország támogatja, hogy az Európai Unió a Keleti Partnerségben résztvevő hat országgal a lehető legszorosabb gazdasági együttműködést alakítsa ki. Három országgal – az ukránokkal, moldávokkal és a georgiaiakkal már szabadkereskedelmi megállapodást kötöttek. Magyarország szerint mind a hat Keleti Partnerség országgal legyen ilyen szoros szabadkereskedelmi attribútumokra épülő gazdasági együttműködés – mondta Szijjártó.
Energetikai együttműködés kérdése
A külügyminiszter ismertette, hogy a találkozó során megvitatták az energetikai együttműködés kérdését is. Magyarországnak egyértelműen érdeke, hogy a déli gázfolyosón annyi gázt szállítsanak az azeriek Délkelet-Európába, amelynek egy részét számításba vehetik a közép-európai gázellátás tekintetében is.
A külügyminiszter kifejtette, több forgatókönyvvel számolnak a magyar gázbeszerzési források diverzifikálására tekintettel. Ezek jelenleg nagyon lassan haladnak. Ezért fontos az Azerbajdzsánból Délkelet-Európába érkező gázt is a lehetséges forgatókönyvek között tartani.
Amennyiben akár az azeriek növelik a déli gázfolyosón szállítandó gázmennyiségét, akár a türkméneket sikerül bevonni mint gázszállítási forrást, akkor a déli gázfolyosó jelenthet egy diverzifikálási lehetőséget Magyarország számára. Ezért Magyarország szorgalmazza, hogy az EU minden létező támogatást adjon meg a déli gázfolyosó fejlesztéséhez.
Végezetül Szijjártó Péter az emberek közötti kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet. Ismertette, hogy Magyarország évente 420 ösztöndíjas helyet tart fenn a Keleti Partnerség tagállamaiból érkező diákok számára. Az idei esztendőben viszont 891 jelentkezés érkezett, ami azt mutatja, hogy a Keleti Partnerség országaiban népszerű a magyarországi tanulási lehetőség.