2019. augusztus 10., 15:01

A visegrádi szövetség a különbözőségek ellenére is erős marad

Azt mondja, optimista és hisz abban, hogy a fogyásra ítélt magyar közösségek képesek újra megerősödni, s akár növekedni is. A felvidéki magyar politikáról úgy véli, az a kérdés, hogy az MKP mennyire lesz képes újjáépíteni magát. Bízik abban, hogy a magyar–szlovák viszonyt a nézetkülönbségek sem tudják megbontani, s meggyőződése, hogy a V4-ek nem engednek a nyomásnak, és a jövőben is markáns hangot ütnek meg. Gulyás Gergely, a Magyar Kormány Miniszterelnökségét vezető minisztere nyilatkozott lapunknak.

Gulyás Gergely
Médialapozó
Fotó: ma7.sk

A magyar kormány fontos győzelemként értékelte Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság élére. Mégis, nem lehet, hogy ez pirruszi győzelem, mert bár CDU-s politikusról van szó, de sok kérdésben, például a migránsügyben korábban nem mindig a hagyományos konzervatív álláspontot képviselte?

Amikor valakit egy tisztségre megválasztunk, mindössze megelőlegezett bizalomról beszélhetünk, mert legfeljebb csak megjósolni tudjuk, milyen lesz. Ma Nyugat-Európával a legtöbb vitánk azért van, mert ők úgy gondolják, hogy amit a világról, a társadalomról, a sokat hangoztatott, de jobban körül nem határolt európai értékekről mondanak, annak nincs alternatívája, arról nem lehet másképp gondolkodni. Mi viszont sose gondoltuk, hogy ne léteznének a miénktől eltérő elképzelések. Egy jó kompromisszumnak tartjuk tehát az új elnök asszonyt. Személye alkalmas lehet arra, hogy áthidalja a meglévő, nagyon jelentős különbségeket Nyugat- és Közép-Európa között. Ezért mi ezt a megelőlegezett bizalmat megadtuk neki. És az is tény, hogy a támogatásunk nélkül nem lehetett volna elnök.

Az álláspontok közelítésén túl mit várnak tőle, hiszen sok elemző gyenge elnöknek valószínűsíti. Elődje, Juncker politikai megrendeléseket teljesített, kérdés, tőle remélhető-e nagyobb szakmaiság, az, hogy a szerződések őre legyen?

Korrekt magatartást várunk, amelyben benne van a saját szerepfelfogása, a hatásköreit pedig pontosan rögzíti a Lisszaboni Alapszerződés, és ennek valóban az az egyik sarokköve, hogy a Bizottság a szerződések őre. A Juncker-féle "politikai Bizottság" felfogás nem csupán azért volt tévedés, mert ilyen feladattal nem ruházta fel a szerződés, de azt is lehetetlenné tette, hogy objektív módon járjon el az egyes tagállamok ügyeiben, hiszen egy állandó politikai véleményt kellett képviselnie. Ennek következtében átpolitizálódtak olyan ügyek, amelyekben a politika csak ártani tud. Az elnök asszony első megnyilatkozásai azt mutatják, tisztában van a felelősségével, azzal, hogy neki egész Európát kell képviselnie, és Európa legalább annyira áll Közép-Európából, a 2004-ben és azután csatlakozott 13 államból, mint a korábbi 15 tagállamból.

Ma már egyöntetű, hogy a folytatás sem lesz egyszerű. Amikor Finnország átvette az elnöklő feladatokat Romániától, a finn kormányfő már akkor azt mondta, oda fognak figyelni a demokráciadeficites országokra, és elég egyértelmű volt, hogy a nyugati narratívának megfelelően többek között Magyarországra gondolt. Folytatódik a boszorkányüldözés?

Vannak tagállamok, amelyeknek a politikai elitje a politikai korrektség foglyává vált, és ezen a dogmán kívül semmilyen véleményt elfogadni és eltűrni nem tudnak. Kirekesztésre hajlamos, intoleráns politika az, ami ma a skandináv politikát, így a finn kormányzat legtöbb megnyilatkozását is jellemzi. Az egyes tagállamok félévente átadják az elnöklést, a stabilitást és a szerződések betartatását a Bizottságnak kell biztosítania. Tehát ilyen értelemben ezeknek a finnekéhez hasonlóan korlátozottan szabad közélettel rendelkező tagállamoknak a belső problémáit egy korrekt módon működő Bizottság képes ellensúlyozni.

Korábban a Fidesz mögött volt egy erős háttér, az Európai Néppárt, de mára már nagyon megosztott, gyakran irányvonalában is követhetetlenné vált, adódik tehát a kérdés, hogy a jövőben hol látja magukat?

Inkább az a kérdés, hogy a Néppárt hol látja magát, és ennek ismeretében lehet és kell a Fidesz helyzetét meghatározni. Sokszor elmondtuk, az EPP-nek sokkal inkább érdeke, hogy a Fidesz a tagja maradjon, mint nekünk. Örülnék, ha bent maradnánk, de ez nem lehet tartalom nélküli tagság. Elvi, ideológiai közösséget is kell találni, amiben ugyan lehetnek különbözőségek, ilyen nagy pártcsaládnál ez természetes is, de kellenek közös pontok, amelyeket mindannyian képviselünk. A Néppárt láthatóan bajban van. Persze, formálisan igaz, hogy a legerősebb az Európai Parlamentben, de 1979 óta, amióta közvetlenül választják a képviselőket, még soha olyan rosszul nem szerepelt, mint most. Ehhez képest ez volt az egymást követő harmadik választás, ahol a legjobban a Fidesz szerepelt a pártcsalád összes tagpártja közül. Novemberben új elnöke lesz a Néppártnak, el kell dönteni, kivel akarunk koalícióra lépni, együttműködni. Zsákutca volt, amit Manfred Weber próbált megvalósítani csúcsjelöltként: a liberálisoknál liberálisabb, a szocialistáknál meg szocialistább akart lenni. Az lett a következménye, hogy a sajátjait elidegenítette magától, az ellenfeleit viszont nem győzte meg. Ez is egy tanulság, hogy saját közösségünknek kell megfelelni, a saját értékrendünk szerint kell a politikánkat meghatározni.

Az EP-ben nem könnyíti a helyzetüket, hogy a magyar ellenzék nagyon keményen és hangosan önök ellen politizál, a hazai csatákat tehát kivitték külföldi csatatérre is. Hogyan befolyásolja ez a mozgásterüket, mert az eddigi szavazásokat tekintve úgy tűnik, mintha ennek a politikának lenne befogadó közege.

Igen, mert a szélsőségesen liberális politikának ma van befogadó közege Brüsszelben és Strasbourgban, de nincs Budapesten. Az elmúlt öt évben az ellenzék egyik legnagyobb hibája az volt, hogy nem tudták világosan elválasztani az ellenzéki pozícióból támadható kormányzati terveket a nemzeti érdektől, amit viszont külföldön mindenkinek képviselnie kellene. Ehelyett ők Brüsszelt képviselték Budapesten. Miután ez a politika itthon nem vezetett eredményre, hiszen még jobban megnyertük az EP-választásokat, mint 5 éve, és tavaly még nagyobb támogatottsággal nyertük meg az országgyűlési választásokat, mint 4 éve, azt gondolhattuk volna, hogy levonják a kézenfekvő következtetést, hogy ezt a magatartást a magyar választók nem díjazzák. Ők nem erre jutottak és az új szereplők is ugyanott folytatják, ahol a régiek abbahagyták. Szerintem hosszú távon akkor jár jól az ország, ha a belpolitikai vitákat nem az EP-ben vívjuk meg, de a magyar ellenzék ezt nem így látja.

De a harcaikban nincsenek egyedül, vannak szövetségeseik. A V4-ek az egyik legerősebb regionális szövetség az EU-ban, csakhogy turbulens időszak következik. Szlovákiában a politikai paletta átalakulóban, Lengyelország ősszel választ, Csehországban Babiš ellen ‚89 óta nem látott tömegek tüntetnek. Van olyan erős ez a szövetség, hogy képes lesz ellenállni a nyomásnak?

Remélem, hogy igen. Ugyan lehetnek átmeneti nézetkülönbségek, de az együttműködés már nem csak az éppen hatalmon lévő kormányok jó viszonyán múlik. Ennél sokkal mélyebb az az érték- és érdekközösség, amely ma a V4-eket megkülönbözteti a nyugatiaktól. Szoros tudott maradni legutóbb, az EB-elnökválasztáskor is, miközben a négy kormány vezető pártjai európai színtéren négy különböző pártcsaládhoz tartoznak. A szlovákok a szocialistákat, a csehek a liberálisokat, a lengyelek a konzervatívokat erősítik, mi pedig a Néppártban vagyunk. Ebből látszik, hogy a regionális összetartozás sokkal fontosabb, mint a pártpolitikai küzdőtér miatt fennálló nézetkülönbségek. Épp ezért gondolom, hogy bármilyen kormányok jönnének, ez a sorsközösség fennmaradna. Ha megnézzük, hogy a kohéziós vagy a mezőgazdasági támogatásoknál milyen közös érdekeink vannak, avagy az európai értékvitákban az egyes országok társadalmai hogyan foglalnak állást, akkor látható, az együttműködés nem pártpolitikai vagy kormányközi kapcsolat. Ennek a régiónak van egy világos elképzelése Európáról, amely különösen azzal a kirekesztő kizárólagossággal áll szemben, ahogyan a nyugat-európai politikai elit gondolkodik Európa jövőjéről.

Fotó: ma7.sk

Azért mégis látni a repedéseket, hiszen Zuzana Čaputová budapesti látogatása után a szlovák liberális sajtó arról írt, hogy az elnök Orbán Viktorban veszélyt lát, és még ha ez nem is hangzott el, de tagadhatatlan, hogy Čaputová a diplomácia nyelvén az értékkülönbségekről is beszélt. Mint ahogy az sem mellékes, hogy a szlovák liberális értelmiség és sajtó azt szajkózza, hogy a V4-ekből Szlovákiának ki kellene lépnie.

Hangsúlybeli eltolódások nyilván vannak és lehetnek, de ha megnézzük, hogy a nyugat-európai politikai vezetők egy része milyen hangnemet enged meg magának Közép-Európával, elsősorban Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, akkor ahhoz képest ez egy baráti látogatás volt, még akkor is, ha esetleg vannak ideológiai különbségek. Demokráciákban élünk: azokban az országokban, ahol az emberek 80 százalékban elutasítják a migrációt, olyan kormány nem kerül hatalomra, vagy ha valami tévedés folytán mégis, akkor nem marad sokáig ott, ha ilyen kulcsfontosságú kérdésben a társadalom többségével szembeni álláspontot képvisel. Tehát lehetnek személyes ellentétek, antipátiák, ideológiai különbségek, de miután hasonló a kiindulási pont, hiszen a kommunista múlttal való szembenállás meghatározó volt társadalmainkban, ezért nagyon sok az azonosság, éppen ezért lehet a V4-es együttműködés hosszú távon is sikeres. Ebben lehetnek pillanatnyi nehézségek, irritációk, de bízom abban, hogy a jövőben is a visegrádi négyek markáns, önálló hangot fognak képviselni Európában.

Az elmúlt években valóban új alapokra került a szlovák–magyar viszony, de a felvidéki magyarság várakozása mégsem teljesült, vagyis hogy ez elegendő lesz az érzékeny kérdések, az állampolgársági törvény vagy a Beneš-dekrétumok rendezéséhez.

Ha az előbb arról beszéltünk, hogy lehetnek esetleg ideológiai különbségek az új szlovák elnök asszony és a magyar kormány között, akkor azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy biztató, hogy a nemzetiségi jogok terén a miénkhez közel álló álláspontot képvisel, hiszen a kisebbségi jogok fontosságát hangsúlyozta is. Az ő elnöksége alkalmas lehet arra, hogy az állampolgársági törvénnyel kapcsolatos vitára megnyugtató megoldást találjunk. Ma már látható, ezzel a szlovákok önmagukat lőtték lábon, hiszen alig fosztottak meg magyarokat állampolgárságuktól, ugyanakkor nagyon sok szlovákot sújt a kettős állampolgarság tilalma.

Az állampolgárság kérdése mellett több nyitott ügyünk van Brüsszelben, ami képviselet híján is megoldásra vár. A szlovák liberálisok máris bejelentkeztek, ami nem rossz PR-fogás, de nem életszerű, hogy ők vigyék például a Beneš-dekrétumok kérdését. A Fidesz ezt feladatának tartja?

Igen, természetesen, amikor 2011-ben az alaptörvényt elfogadtuk, nem csupán írott betűnek gondoltuk, hogy az egységes magyar nemzet fogalmát az alkotmány részéve kell tenni. Az Unió egyik nagy előnye, hogy ha vannak közös ügyek, akkor ez igaz az őshonos kisebbségek ügyére is, és igaz arra is, hogy egy magyar EP-képviselő is felkarolhatja a felvidéki magyarokat érintő ügyeket. Már a Velencei Bizottság 2001- es véleménye egyértelművé tette: minden állam joga, hogy saját határain kívül a saját nemzethez tartozó közösségeket támogassa és segítse. Ha ez legitim volt az Unión kívül, akkor különösen legitim az Unión belül.

Ha változásokról beszélünk, ez vonatkozik a felvidéki politikára is. A megosztottság, úgy tűnik, tarthatatlan. Ön korábban úgy fogalmazott, hogy a Most-Hídnak már a születéstörténete is tévedés volt, és valóban a vegyespárt nem igazán tett a jogbővítésért. Az MKP most mégis kénytelen velük tárgyalni. Választási párt, koalíció – sok mindenről szó esik, a magyar kormányzat hogyan tekint ezekre a próbálkozásokra?

Mi azért támogattuk mindig az MKP-t, mert az az egyedüli magyar párt. A vegyespárti kísérlet, és erre utaltam korábban, az asszimilációt célul kitűző politikának a sikere. Egy vegyes párt soha nem lehet magyar siker. A más közösségekkel való együttműködés persze lehetséges, ahogy azt tette korábban az MKP és az RMDSZ is, de a pártba behozni mind a két kulturális értelemben vett nemzetet, annak csak az lehet a vége, ami most a Most-Hídnál történt, hogy egy olyan koalíciónak voltak a fenntartói, amely elfogadhatatlan politikát folytatott a nemzetiségi kérdésekben, és ez a meghasonulás politikailag is lehetetlen helyzetbe hozta őket. Szerintem az pozitívum, hogy a politikának ez a magyar nemzetiség megmaradása szempontjából alapvető tévedésektől terhes fejezete lezárult, és innentől az a kérdés, hogy az MKP mennyire lesz képes újjáépíteni magát, és egyértelművé tenni a választók felé, hogy aki magyar nemzeti érdekképviselet akar Szlovákiában, az a Magyar Közösség Pártját kell, hogy támogassa.

Helyzetünk a politika kiútkeresésénél összetettebb, ennél mélyebb a válság, nagy az asszimiláció, nagy az elvándorlás, sokan elfordulnak a politikától, a közügyektől, általános a kiábrándultság. Kérdés, segíthet-e a magunkra találásban az, hogy magunk mögött tudhatunk egy erős Magyarországot, ösztönzőleg hathat-e a támogatásalapú nemzetpolitika. Ön hogyan látja a helyzetünket?

Az anyaország támogatásának meglehet a gyümölcse, de ez elsősorban a helyi közösségtől függ. A Felvidéket sem érdemes egy egységként kezelni, hiszen vannak nagyon jól működő, erős magyar közösségek, és vannak helyek, ahonnan egyre többen mennek el, és vannak, akik feladják a nemzeti hovatartozásukat. A magyar kormány senki helyett nem dönthet. Mi arra tudunk lehetőséget biztosítani, hogy ha valaki magyarként akar élni a Felvidéken, akkor erre legyen lehetősége, tudjon az anyanyelvén tanulni, és egyébként egy olyan Magyarország álljon mögötte, ahová hazatérhet, és amelynek az állampolgárságára, az oltalmára és a védelmére mindig számíthat. Ennyit tud tenni az anyaország, a többi a helyi közösségeken múlik. Mi azt reméljük, hogy ezek a helyi közösségek képesek lesznek megerősödni úgy, hogy akár évtizedek vagy egy újabb évszázad múltán is sokan magyarként élnek majd a Felvidéken.

Ha végignézünk a külhoni térségeken, máshol is komoly gondok vannak, Kárpátalja most maradt képviselet nélkül, Erdélyben megpróbálják kriminalizálni a politikát és a közéletet, a Vajdaságból nagy az elvándorlás. Magyarország jövőre meghirdette a nemzeti összetartozás évét, ami Pozsonyban és Bukarestben is felkorbácsolta a kedélyeket. Szóval, nem állunk túl jól...

Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy pesszimista legyek, de ha a tényeket nézzük, a lassan mögöttünk hagyott száz év sokféleképpen értékelhető. A leginkább legitimnek mondható értékelés viszont az, hogy nagyon sok ország van ma Európában, amelynek nem kellett Trianonhoz hasonló veszteséget elszenvednie, ennek ellenére nemzetként nem tudnak megmaradni. Ehhez képest mi ugyan az államterületünk kétharmadát Trianonban elvesztettük, de száz év után is élő és erős magyar közösségek vannak, még ha csökkenő létszámban is. Közösen kell tehát azt az önbizalmat és hitet visszanyernünk, amely lehetővé teszi a magyarság megerősödését. Értékelnünk kell, hogy egy évszázad után is élnek, megmaradtak magyar közösségeink, holott a Trianon utáni első 70 évben folyamatos elnyomással, diktatúrával és erőszakos asszimilációval szembesültek. Magyarország büszke lehet az elért teljesítményére, hisz a térségnek kiemelkedő fontosságú, gazdasági erőt jelentő országává vált. Ha továbbra is ebbe az irányba megyünk, akkor ez a demográfia tekintetében is kézzel fogható lesz, és akkor nem kevesebben, hanem egyre többen leszünk.

(Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/32. számában)

Gulyás Gergely
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék