A Visegrádi Térséget összekötik az autóipar érdekei
„Szlovákiában komoly hagyományai vannak az autóiparnak, ahogy az egész V4-es térségben” – jelentette ki Peter Žiga szlovák gazdasági miniszter az autóipar jövőjével és az ágazat előtt álló kihívásokkal foglalkozó keddi konferencián. A gazdasági minisztérium által szervezett konferenciát a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP), a Pozsony melletti Somorja kisvárosban „Newmatec 2019” címmel, amely egyben része a szlovák V4-es elnökség programjának is.
Peter Žiga miniszter szerint a statisztikai adatok alátámasztják, hogy a Visegrádi Együttműködés minden egyes államában jelentős részt tesz ki az autóipar a nemzeti össztermékből, ami egyben különböző kihívásokat és kockázatokat is hordoz, miképp tudja az ágazat továbbra is megőrizni a versenyképességét.
A miniszter szerint a térségben több éve tapasztalt közös politikai és társadalmi fejlődésből kiindulva a térség államai előtt álló kihívások is szinte teljesen azonosak. Hasonló problémákat vetnek fet, mint például a brexit, vagy a gazdaság ciklikus mivoltából adódó lassulás, vagy a képzett munkaerő hiánya a munkaerőpiacon. „Ezért az együttműködésünket olyan rendszerszintű intézkedések felé kell irányítanunk, amelyek biztosítják a hosszú távú pozitív fejlődést, a gazdaság stabilitását mind a V4-eknél, mind az egész EU-ban” – hangsúlyozta ki Žiga.
Rámutatott továbbá, hogy „nem kevésbé fontos terület, amelynek kiemelt figyelmet kell szentelnünk, az EU szabályzói rendszere. Az EU előírások követelményei a szén-dioxid kibocsátási határértékek szigorítására vonatkoznak, változtak továbbá a műszaki jogszabályok az autók közúti forgalomban bocsátása terén, mindezek befolyásolják a teljes járműgyártási és forgalmazási láncot.
Peter Žiga szerint a V4 országai az Európai Unión belül egy erős csoportosulást alkotnak, amelynek súlya a brexit megvalósulása esetén tovább nőhet.
– mondta a miniszter.
Szlovákiának, mint olyan autóipari nagyhatalomnak, amely évente több mint egymillió gépjárművet gyárt, szükséges igazodnia a jelenlegi trendekhez, fokozatosan átállnia az elektromos meghajtású autók gyártására. A fogyasztók részéről is folyamatosan növekszik az érdeklődés az alternatív és fenntartható energiaforrások iránt.
- tette hozzá.
A miniszter szerint a többi európai országhoz hasonlóan Szlovákiának is ösztönöznie, támogatnia kell az akkumulátorok kutatását és fejlesztését, nem csak az elektromos autók térnyerésével, hanem az energiatárolással összefüggésben is.
– mutatott rá György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Az államtitkár a konferencia sajtótájékoztatóján elmondta: a magyar és a visegrádi országok gazdasága a saját hasznára fordíthatja a változásokat, kihasználva a régió magas termelékenységi mutatóiból és költségalapú versenyképességéből adódó előnyeit. Hozzátette: Magyarországon a felsőoktatásban megvalósuló infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően az intézmények alkalmassá válnak a világ élvonalába tartozó kutatások végzésére, és így magas hozzáadott értékű munkahelyek létrehozására is.
– mutatott rá György László. Az államtitkár a fogyasztói igények változását, a technológiai fejlődést, ezen belül az elektromos autók elterjedését, a világkereskedelmi átalakulást és a szabályozások módosulását, az ambiciózus környezetvédelmi elvárásokat tartotta a legnagyobb kihívásnak.
György László az MTI kérdésére elmondta: mérsékelt jóslatok szerint 2030-ra már a legyártott és értékesített gépjárművek többsége, 50-60 százaléka nem belső égésű motorral működik majd, hanem hibrid, elektromos vagy hidrogén meghajtású lesz.
Vojtech Ferenc, a szlovák gazdasági minisztérium államtitkára a visegrádi országok autóipari közös pontjaira hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett:
A három országban 2017-ben 2,7 millió autót gyártottak, és az ágazat csaknem 630 ezer embert foglalkoztatott. A hasonlóságok miatt a régió országainak fontos az együttműködés, így az EU-ban közösen lépnek fel az érdekérvényesítésben.
Eduard Muricky, a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium államtitkára ugyancsak az álláspontok koordinációjának fontosságát hangsúlyozta. Rámutatott: azt szeretnék, hogy a károsanyag-kibocsátási reguláció ne korlátozza az innovációt és ne veszélyeztesse a régió ágazati szereplőinek versenyképességét.
Martin Hrdlička, a Skoda Auto fejlesztési részlegének igazgatója felidézte, hogy már 2020-tól komoly büntetéseket kell fizetniük az autógyártóknak, ha az általuk gyártott gépkocsik szén-dioxid-kibocsátása meghaladja az elvárt uniós értékeket. Ezek szerint
– mondta.