Jelenleg a két médiumot a lakosság tartja fenn kötelező havi előfizetési díjak befizetésével, de a kormány a jövőben az állami költségvetésből finanszírozná azokat.
Ez lesz a tizedik ilyen kormányközi egyeztetés, a kabinetek közös projektekről és a további együttműködés bővítéséről tárgyalnak.
A cseh elnök egy hete telefonon tárgyalt a témáról Alexander Stubb finn elnökkel, miután Stubb és a norvég kormányfő előzőleg telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Jelenleg a Tescónak több mint 360 szuper- és hipermarkete, illetve kisebb üzlete van Csehországban és Szlovákiában, és több mint száz üzletet franchise rendszerben üzemeltet.
A magyar miniszterelnök történelmi eseménynek nevezte a kormányülés megvalósulását, jelezve, hogy tavasszal Budapesten lesz a második ilyen kormányközi konzultáció.
Babiš azt mondta, tiszteletben tartja a társadalmi tiltakozásokat a kormány döntése ellen, de a koalíció a képviselőház által szombaton első olvasatban jóváhagyott törvényjavaslatot nem fogja visszavonni.
A képviselőház épülete előtt éjjel több százan tiltakoztak a törvénymódostás ellen, néhány tucatnyi tüntető éjfél előtt megpróbált erőszakkal behatolni az épületbe, de a rendőrség ezt megakadályozta.
A külföldi újszülöttek 60 százalékát tavaly az ukránok tették ki, majd a szlovák és vietnami állampolgársággal rendelkező gyerekek jöttek a sorban.
Az ellenzék tarolt a csehországi részleges szenátusi választások második fordulójában
Petr Pavel államfő magára haragította a cseh közvélemény nagy részét azzal, hogy az önkormányzati választások idejére időzítette marokkói szabadságát.
Eredmények csak szombaton délutántól várhatók.
Korábban a mai cseh ellenzék a legszívesebben élve eltemette volna Zemant.
Legismertebb kötetei a Gyilkosok és szeretők, Az ifjú ember és a fehér bálna.
A művelet elsődleges fókuszában a vámfelügyelet alól kivont áruk felderítése, illetve a kapcsolódó jogszabályi kötelezettségek ellenőrzése állt.
Térfigyelő kamerák leplezték le a beteg lelkű elkövetőt.
Az UEFA közlése alapján a Karvina helyét a Viktoria Plzeň veszi át.
Az elkövetkező években Csehország felelősségteljesen és a biztonsági helyzetnek, valamint a szövetséges kötelezettségvállalásoknak megfelelően fogja növelni a védelmi kiadásokat.
A Telegram-poszt szerint Hilariont azután vették őrizetbe, hogy Karlovy Varyban elhagyta Szent Péter és Pál apostol pravoszláv templomát.
A fribourgi B-csoport szombati rangadóján Vladimír Országh védencei óriási csatában, minimális különbséggel, 2-3-ra maradtak alul a favoritnak kikiáltott Csehországgal szemben.
A rendőrség szerint a férfi betonba öntötte a koponyát, és el akarta temetni.