Az élet időnként kényelmetlenségekkel is jár.
Kína prágai nagykövetsége azonnal nyilatkozatban bírálta a cseh elnök lépését, azzal, hogy Petr Pavel ezzel ártott a cseh-kínai kapcsolatoknak.
A cseh külügyminiszter elmondta, Ukrajnának továbbra is szabad országnak kell maradnia.
A cseh lakosság több mint fele egy konfliktus esetén hajlandó lenne aktívan bekapcsolódni az ország védelmébe.
Az ukrajnai Dnyipróban intézkedik az ukrán, a szlovák és a cseh rendőrség a szlovákiai és csehországi iskoláknak 2024 szeptemberében küldött bombafenyegetések miatt.
Csehország és Németország kulcsfontosságúnak tartja, hogy az Európai Unió elfogadja a 18. szankciós csomagot Oroszország ellen - jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter.
Lehet, hogy megváltoztatják a Külföldön Élő Szlovákok Emléknapjának dátumát.
Sok ember rekedt felvonókban, őket a tűzoltók igyekeznek kiszabadítani.
A cseh kormánypártok kétségbeesett igyekezetének egyik fejleménye a Gólyafészek-ügy felmelegítése.
Jan Lipavsky külügyminiszter szerint Oroszország mellett a kínai biztonsági fenyegetésekkel is foglalkozni kell.
Petr Fiala miniszterelnök helyzete egyáltalán nem könnyű, mert az ellenzék a kormány lemondását követeli.
A Szlovákiával folytatott kormányközi konzultációkat tavaly Petr Fiala cseh miniszterelnök kormánya megszakította.
A lemondott cseh igazságügyminiszter számos ügyben lett sáros, miközben más pártok ügyeit sokan szeretnék eltussolni.
A helyszínre egy halottkémet küldtek, aki megvizsgálta a nőt és megállapította a halál beálltát.
A lelet piaci értéke mintegy 7,5 millió korona, történelmi értéke pedig szinte felbecsülhetetlen.
A cseh kormány szerint Kína a felelős a prágai külügyminisztérium egyik kommunikációs hálózata elleni kibertámadásokért.
Csehországban jelenleg 158 800 ukrán menekültnek van állása, ami 44 800-zal több, mint egy éve, és több mint duplája a két évvel ezelőtti állapotnak - közölte Marian Jurecka munkaügyi és népjóléti miniszter.
Csehország nem tesz eleget Moszkva kérésének, és nem adja ki Farida Kurbangalejeva újságírónőt, akit az orosz hatóságok terrorizmus támogatásával és az orosz hadsereggel kapcsolatos hamis információk terjesztésével vádolnak.
A csehek is enyhítenek a szigorításokon.
A magyar jégkorong-válogatott hősiesen küzdött, de a papírformának megfelelően 6–1-es vereséget szenvedett a tavalyi világbajnok Csehországtól.