Keresztes háború a virtuális térben
Talán nem is tudatosítjuk, idestova húsz éve annak, hogy fenekestül felfordult a világunk. Miközben félünk mindentől, féltjük magunkat, családunkat, a javainkat, sokkal jobban, mint azt eleink tették, engedjük, hogy az életünk nyitott könyv legyen a virtuális világban. A hely, ahol örömeinket, bánatainkat közhírré tesszük, mindenről világgá kiáltjuk a véleményünket, s fel sem fogjuk, hogy ezzel mennyire kiszolgáltatottá válhatunk. Ez a valódi hatalom, és mi önként hódolunk be az arctalan, megfoghatatlan fennhatóságnak.
Meseszerű a Facebook-történet, hisz eredetileg néhány kreatív amerikai diák egyetemisták közösségi platformjaként indította el, de azonnal robbanásszerű népszerűséget mutatott. Mára meg odáig jutottunk, hogy 3 milliárd embert jegyez, és a napi aktív felhasználóinak a száma is eléri a 2 milliárdot. Ez már egy új világ, és az új világ új világrendet is diktál. Irányít, befolyásol és manipulál. És mi igazodunk – csak nem pontosan tudjuk, mihez.
Sok ideje és nagy türelme legyen annak, aki ki akar igazodni a Facebook működési szabályaiban és felhasználási feltételeiben, ahogy az algoritmusokról való elmélkedés sem az átlagember sportja. Vagyis, az életünk része lett egy olyan rendszer, amit esélyünk sincs átlátni, és fogalmunk sincs a hálózat mozgatórúgóiról.
Így a Facebook – hatalmánál fogva – már azt tesz, amit akar. Ha kell, önhatalmúan cenzúráz és gumiszabályokkal megy a szólásszabadság ellen. Eldönti, mit gondolhatunk a világról. És mennyire nem meglepő, valahogy mindig a jobboldali világlátásból született, a konzervatív értékeket közvetítő gondolatok akadnak fenn a rostán, miközben a progresszív prédikátorok, a liberális hitszónokok onthatják bármilyen, az emberi normalitás ellen való őrültségeiket.
Persze, jó lenne legyinteni, hogy ez a világ sötétebbik része, ne foglalkozzunk vele, de nem tehetjük. Mindenki a virtuális térbe költözött, ez lett a politikának, a közéletnek a terepe, és a szeriőz sajtó is itt éri el legegyszerűbben az olvasóit. Ha engedik, hogy elérje.
Mint annyi jobboldali sajtóterméket, bennünket, lapunk internetes oldalát, a ma7-et is utolérte a láthatatlan cenzor, és negyedik hónapja büntet – állítólag három kifogásolt tartalmunk miatt. Elérésünket drasztikusan korlátozta, jelenleg Facebook-posztjaink tízszer kevesebb emberhez jutnak el, mint korábban. A laikus azt gondolná, ehhez valami óriási kihágást kellett elkövetnünk, minimum emberellenes eszméket éltetni.
Nos, a mi bűnünk, hogy egy élő műsor közvetítéskor jogdíjas zene is elhangzott, ami előre szinte kivédhetetlen, majd egy 2020-as videóklipünk is emiatt akadt fenn a rostán, a közzététel után két évvel, a harmadik kifogásolt posztunk pedig az orosz–ukrán háborúról szólt. A vélt hibákat – még ha azzal nem is értettünk egyet – korrigáltuk, ez után jogos az elvárás, hogy ne büntessenek bennünket.
Abban reménykedtünk, három hónap után feloldják a korlátozást, de nem így történt, és fogalmunk sincs, meddig tarthat ez az állapot. A legfelháborítóbb, hogy még egy „illetékes elvtársat” sem lehet találni, aki érdemi magyarázatot adna. A teljhatalmú cenzor ugyanis láthatatlan. Így az érvek esélyt sem kapnak. Száraz Dénes kollégám sem kapott esélyt, amikor a múlt héten minden indoklás nélkül közölte vele a Facebook, egy hónapra letiltja. A bűne valószínűleg annyi, hogy a Csehül állnak a V4-ek című írásában véleményt mert mondani az új progresszív Prága–Pozsony tengelyről, Zuzana Čaputová és Petr Pavel összeborulásáról. Csak egy mód van az ilyen aljas eljárás kivédésére, mégpedig, ha olvasóink tudatosan a ma7 oldalára mennek, ott olvassák tartalmainkat, és nem bíznak abban, hogy a Facebook hírfolyamában megtalálják posztjainkat, avagy követhetnek bennünket más platformokon.
Mi, akiknek még megélt tapasztalat volt az átkos, emlékszünk, mit jelentett a szólásszabadság hiánya, pontosan tudjuk, milyen torzulásokat okoz, ha hatalmi szóval regulázzák a sajtó munkáját. A különbség csak annyi, hogy most a cenzúrának már nincs arca és neve, a manipuláció algoritmusok mögé bújik.
Persze, hallani azért arról is, vannak újságírók, akiknek az a dolguk, hogy rásegítsenek, mi akadjon fenn a rostán, kiszűrjék a nem megfelelő tartalmakat. Tegyük hozzá, a progresszív, balliberális térfélnek nem megfelelő tartalmakat. A kirekesztő világ bérencei ők, akik eldöntik, milyen hírek, vélemények juthatnak el az emberekhez. És nem állnak meg a gyűlöletbeszédeknél, kigyomlálnak mindent, ami eltér az ő gondolkodásuktól, érdekeiktől.
Harcot vívni szemtől szembe könnyebb, mint a láthatatlan ellenséggel. Lehet, most még a véleményterror nagy urai állnak nyerésre, de ez még korántsem lefutott. Hiszen előbb-utóbb mindenki szembesül majd a túlburjánzott hatalommal.
Megjelent a Magyar7 2023/6.számában.
