Tökalsók, akik (kis)királyoknak gondolják magukat
Csak óvatosan a magyar kártyával Szlovákiában, mivel az nem is annyira magyar, nem egy hungaricum, tulajdonképpen német és svájci! Aki tehát Szlovákiában előhúzza ezeket a kártyalapokat, annak ezekkel a hatalmakkal gyűlik meg a baja. Az egyik banknagyhatalom, a másik igazi.
Ezzel az igazsággal egyáltalán nem könnyű szembenézni, de a világon magyarként elterjedt kártya voltaképpen nem is az. Története évszázadokkal ezelőtt kezdődött: a német típusú kártyák közé sorolható, és a 19. század közepén honosodott meg a mai Magyarország területén, ami ekkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott. A Bécsből átvett kártyán négy szín volt található, azonban kártyafestője válogatta, hogy milyen szimbólumokkal és alakokkal látja el azokat. A meghonosodott lapokon pedig egy 1804-es Schiller-dráma, az 1827-ben Kolozsvárott is bemutatott Tell Vilmos szereplői, Harras Rudolf, Fürst Walter, Reding Itell, Geszler Herrmann, Rudenz Ulrich és Tell Vilmos láthatóak. Egy magyar sincs köztük!
Szlovákiában rendszeres időközökben, általában a választások közeledtével szoktak kirukkolni előszeretettel a magyarkártyával! Még azok is, akik nem tudnak sem snapszerozni, sem ultizni, de még lórumozni se.. Viszont könnyen előfordulhat, hogy csak mi találtuk ki ezt a szókapcsolatot (előhúzták a magyar kártyát) arra az esetre, amikor szlovák politikusok célzatosan belekötnek vagy az anyaországba, vagy a felvidéki magyarokba.
Ebben a választási ciklusban volt részünk ebben is, abban is. Még Korčok és Klus idejében hangzott el tőlük a kettős állampolgársággal kapcsolatban az a kijelentés, hogy a felvidéki magyarok biztonsági kockázatot jelentenek Szlovákia számára, és az is, hogy figyelni kell, mert Orbánék mindent felvásárolnak Felvidéken, még a talajt is kihúzzák a szlovákok alól.
Külügyminiszterként tehát már Korčok is kóstolgatta az Orbán-kormányt, de ennek az igazi „nagymestere” jelenlegi utódja, Káčer, aki általában habzó szájjal ront neki a magyar kormányfőnek. Főleg akkor, amikor már kicsit lankadni látszik a brüsszeli figyelem és enyhül a fegyelemezési, számonkérési őrület Budapest irányába. Kifogásolta például a magyar miniszterelnök dolgozósszobájában a Nagy-Magyarország-térképet, majd Orbán nyakában a Dzsudzsáktól kapott sálat is, amit a labdarúgó búcsúmeccsén „merészelt” viselni a magyar kormányfő. Ami pedig állandó rögeszméje Káčernak, az az oroszok által táplált magyar revizionizmus, miszerint addig lehet csak biztonságban Szlovákia, ameddig az ukránok sikeresek a harcmezőkön az oroszok ellen. Ezt a valótlan feltételezést már egy kisgyermek is megcáfolja úgy, hogy a szlovák külügyér rögeszméje kártyavárként omlik össze. De nem számít, legyen nekik egy kártyaváruk legalább, mert amit Marek Hakovsky a „Slovenské hrady, zámky a kaštiele” könyvében összehordott, az minden, csak nem szlovák…Történelmi szlovák várak, viccnek is rossz!
Tehát amikor úgy érzik, bele lehet, bele kell kapaszkodni a magyarkártyába, megteszik, de az már egyáltalán nem biztos, hogy a lakosság erre most vevő lesz, hiszen a nemzeti húrok pengetése jól érezhető módon csak ebben az egyben merül ki a szlovák külügyben, egyébként szőröstül-bőröstül beáldoznák Brüsszelnek az országot.
Pedig csupán annyiban magyar a magyarkártya, hogy 1835-1836 körül Schneider József kártyafestő műhelyében készültek az első, mai formájában ismert kártyalapok. A francia forradalom után, a forradalmak korában egyébként nem volt ritka olyan történelmi alakok feltüntetése a kártyalapokon, akik a szabadság eszméjét testesíthették meg a tömegek számára. A magyar-kártyát sok helyen Tell-kártyának, vagy svájci kártyának nevezik, de például Svájcban szinte teljesen ismeretlen.
A Magyar Snapszerszövetség 2012-ben hivatalosan felvetette, hogy végre valahára igazi magyar hősök legyenek a lapokon, és kérte is a nagy zsugásokat, hogy segítsenek a megtervezni az új magyar kártya lapjait, javasoljanak magyar történelmi személyeket, mert nem mehet tovább, hogy a magyar kocsmák kártyaasztalain egy stüszi vadász, vagy maga Tell Vilmos mosolyogjon ránk a lapokról. A szövetségbe tömegével beérkező bohócsapkás Gyurcsány-lapok után később elálltak ettől a szándékuktól. Állítólag Felvidékről is érkezett akkoriban egy bugáros tökalsó javaslat. Ha napjainkban hirdetnék meg a kártyapályázatot, biztos befutna egy rigóképű is…
A magyar kártya tehát csak a legendában magyar, de magyarkártya-keverők, kavarók a valóságban is léteznek, legalábbis Szlovákiában.
