2023. február 2., 18:20

Gyemokraták játékai

Pihen az Unió, kikötötték. Benne hallgat a sötétség. Az eurázsiai féregnyúlvány, amelyet egyelőre Európának nevezünk, bamba módon elnézi, hogyan tiporják lábbal a szomszédban az emberi, kisebbségi jogokat, és a füle botját se mozdítja. Sőt.

zelenszkij
Fotó: TASR/AP

Néhány nyugati eszement politikus szerint Ukrajna az európai demokrácia non plus ultrája, ennek megfelelően Magyarországot ki kéne zárni az Unióból, és azonnal felvenni a helyébe Ukrajnát. Az ötlet nem új, Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter már 2016-ban előállt ezzel a jobbító szándékkal. Ezt melegítette fel tavaly decemberben Werner Kogler osztrák alkancellár, erről cikkezett a Guardian bértollnoka, Owen Jones 2018-ban. Olekszandr Merezko, a kijevi parlament külügyi bizottságának elnöke pedig a NATO-ból seprűzné ki Magyarországot. Álmodik a nyomor, mondhatnánk. Amúgy nincs min csodálkozni, Európa számára sokkal húsba vágóbb probléma volt Katar pozitív megítélése, tudjuk, miért.

Eközben megtudtuk, hogy Ukrajnában ismeretlen fogalom a korrupció. Mondta az elnök.

Az ukrán védelmi miniszterhelyettes, az elnöki iroda helyettes vezetője (aki azzal a Chevrolet Tahoe-val közlekedett, amelyet a General Motors humanitárius célból adományozott Ukrajnának) és a főügyészhelyettes is egészen véletlenül mondott le egymás után. Szintén a véletlenek egybeesése, hogy távozni kényszerült a dnyipropetrovszki, a szumi, a zaporizzsjai és a herszoni kormányzó. Csupa feddhetetlen, ízig-vérig becsületes, az országáért minden áldozatra képes hazafi. Vagy talán létezik rossz korrupció és jó korrupció? Az ukrán minisztérium ugyanis úgy jellemezte a miniszterhelyettes lemondását, mint „méltó cselekedetet az európai és demokratikus politikai hagyományok tekintetében”.

Eddig a keleti folklór. Ennél sokkal durvább, ami napjainkban Kárpátalján történik. Az ember csak kapkodja a fejét, amikor a közösségi oldalon köröző videókat lát, amelyeken erőszakos sorozással küldik ágyútölteléknek a férfiakat Donbaszba.

A PestiSrácok nemrég szemtanúkat megszólaltatva arról számolt be, hogy ukrán katonák és rendőrök például lezárták a munkácsi piacot, és listázták a férfiakat. Buszról, vonatról szedik le az embereket, óvoda előtt várakozó apukát soroznak be, tizenhat éves srácokat vesznek nyilvántartásba. És egyre több halottat szállítanak haza a frontról, egyelőre dugdosva őket, nehogy kitörjön a pánik.

Kétségbeesett helyzetüket látva az ember azt várná el, hogy az ukrán vezetés hálás minden támogatásért, és köszönetet mond a szolidaritásért. Ehelyett vegzálják a nem ukrán nyelvű és nemzetiségű ukrajnai polgárokat, főleg a magyarokat.

Miközben Magyarország befogadott vagy másfél millió menekültet, erőn felül küldi a humanitárius segítséget a megtámadott országnak, cserébe fenyegetéseket és bárdolatlan üzengetéseket kell hallanunk. A kárpátaljai magyar szimbólumokat eltávolítják, a tanárokat kirúgják, s mindezért cserében elvárják, hogy a kárpátaljai magyarok a vérüket adják a „hazájukért”, ahová a megkérdezésük és beleegyezésük nélkül csatolták őket valamikor régen.

„Nagyon-nagyon dühösek vagyunk Magyarországra” – nyilatkozta nemrég az Aktuálně cseh lapnak egy ukrán katonai elemző. A királyi többesből kiviláglik, hogy nem a magánvéleményét mondta. „Különösen azután, hogy blokkolta az Európai Unió Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatását.” Ami ugye vaskos hazugság, hiszen Magyarország semmit sem blokkolt, csak kijelentette, hogy a támogatás rá eső részét a nemzeti költségvetésből fogja fedezni, és nem kíván részt venni újabb uniós hitelfelvételben. „Senki nem veszi el a magyarok jogait. Csak annyit kérnek tőlük, hogy tanuljanak meg ukránul” – nyilatkozta emberünk, aki talán sosem hallott nemzetközi jogról és nemzetközi egyezményekről.

Bár fennáll a veszély, hogy Putyin-bérencnek kiáltják ki az embert, ha kimondja, nyilvánvaló, hogy Ukrajna függetlenedése óta az oroszokkal sem bántak kesztyűs kézzel.

Persze, háborús helyzetben minden felfokozott. De vajon mi ösztönözte az ukrán állam vezetőit, hogy már a háború előtt is „haragudjanak” Magyarországra és az ukrajnai magyarságra? Mert a kárpátaljai magyarok jogait ellehetetlenítő törvényeket már 2014 előtt meghozták, és a magyarellenes atrocitások sem a háborúval kezdődtek. Akkor csak úgy spontán haragudtak? Egyáltalán ki ellen visel háborút Zelenszkij elnök? Kezdjünk aggódni? És hol van ilyenkor a fényességes Európai Unió? Sehol.

Mint említettük: van jó korrupció és rossz korrupció. Sőt: demokratikus korrupció. Vannak európai értékek és „európai értékek”. Van világosság és van sötétség.

Utóbbi egyre jobban elborítja az Európai Unió figuráit, akik azt szajkózzák, hogy védeni kell az ukrajnai demokratikus értékeket. Például újabb és újabb tankokkal. Arról pedig hallgatnak, hogy miért kellene a többit lerombolni.

Megjelent a Magyar7 2023/5. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.