A legtöbb támogatás a győztes OľaNO bankszámlájára kerül, a Magyar Közösségi Összefogás 2,46 millió eurót kap.
A minisztérium közleménye szerint egyetlen esetben kaptak értesítést esetleges túlköltekezés ellenőrzésére, mégpedig a Smer-SD esetében.
Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik közvetlenül a parlamenten kívül rekedtek.
Teljes mértékben vagy inkább elégedett választók.
Az új képviselők megkapják a képviselői igazolványukat és a szavazókártyákat.
A Nézőpont stúdiójában elhangzott beszélgetés átirata.
2020. február 29-én lezajlottak a parlamenti választások. Ismét sokan voltunk, ám újra nem elegen.
A járás 89 települése közül 39-ben az OĽANO, 26-ban az MKÖ, húszban a SMER-SD győzedelmeskedett.
Nem titkolta azt a véleményét sem, hogy a magyar kormány támogatáspolitikája sem tűnik hatékonynak a Felvidéken.
Már korábban is fejtegettük: Szlovákia a posztmodern marketingpolitika paradicsoma.
A többségi nemzethez tartozóknak sem érdeke, sem ügye, hogy helyzetünkön érezhetően javítsanak.
Ahogy az első feldolgozottsági adatok beérkeztek, a lelkesedés fokozatosan hagyott alább.
„Szoros kapcsolatban leszünk az MKP-val“ – jelentette ki a ma7-nek nyilatkozva a választások legnagyobb nyertese, Igor Matovič, az OĽaNO vezére.
Új időszámítás kezdődhet, amely teljesen átrendezheti a szlovákiai és azon belül a felvidéki magyar közéletet is.
Az MKP csütörtöki sajtóreggelijén elhangzott, a szlovák pártokban nem szabad feloldódni, magunkat kell megszervezni.
"Mi készen állunk a hármas koalícióra is, egy ilyen kormánynak 83 képviselője lenne. A Za ľudín áll, hogy csatlakoznak-e."
Az OĽaNO elnöke azt mondta, továbbra is érvényes korábbi kijelentése, hogy nem akar személyi testőröket.
Kollár hangsúlyozta, az OĽaNO mellett állnak.
A PS-Spolu koalíció egyelőre nem fordul választási panasszal az Alkotmánybírósághoz hibás szavazatszámlálás ügyében. Ugyanakkor információkat gyűjtenek a szavazásról.
A Sme rodina elhatárolódik ettől az állítástól és le fogja vonni a megfelelő következtetéseket.
Egy új weboldalt indítottak, ahol az emberek jelezhetik, ha pontatlanságot tapasztaltak a szavazatszámláláskor.
Vajon feláll-e még ebből a vereségből a felvidéki magyarság?
Meggyőződésem, hogy erre csak az a megoldás, hogy minden kistérségben „helyi parlamenteket”, „Magyar Tanácsokat” hozunk létre. Ott, ahol elkezdődhet a felvidéki magyarok problémáinak megfogalmazása.
Matovič kiváló embernek tartja, ezért nem zárta ki, hogy az új kormányban funkcióhoz juttatná őt. Lipšic viszont ódzkodik.