2020. március 8., 09:58

Újabb fejezet a marketingpolitikából: a Matovič-jelenség magyarázata

Már korábban is fejtegettük: Szlovákia a posztmodern marketingpolitika paradicsoma.

A tavalyi államfő- és EP-választás az üstökösként feltűnő progresszívek sikerét hozta. Akkoriban a Čaputová-jelenség titkát próbálták megfejteni a közírók és az elemzők, most pedig hasonlóan magyarázatra szorul a Matovič-fenomén.

Hogyan lesz a parlament bohócából miniszterelnök?

Ahogy az osztály bohócából egy hétköznapi iskolában osztályelnök. Leginkább sehogy. A túlmozgásos, látszólag mindig jókedvű gyermek egyáltalán nincs kitüntetett pozícióban: senki sem tartja megbízhatónak. 2020 szlovákiai valósága átírta a politikáról vélt eddigi felfogásunkat: a választás bizalmon alapul.

Matovič kapcsán a posztmodern marketingpolitika egy újabb felismerését jegyezhetjük meg: a kiváltott figyelem fontosabb a kiérdemelt bizalomnál.

A jó ütemérzékkel vezetett kampány, és nem mellesleg riválisai balfogásai kellettek ahhoz, hogy Igor Matovič a kormányfői szék várományosa legyen. Az OľaNO elnöke a kialakult parlamenti matematikának köszönhetően a válogatós menyasszony helyzetébe került. Az arák váltogatásában kevesek tapasztalatával bíró Boris Kollár már be is jelentkezett az első számú férjjelölti szerepre.

Kikkel kormányoz majd Matovič?

Mivel az OľaNO kizárta a Smerrel kötendő nagykoalíció lehetőségét, reálisan négy forgatókönyv szerint állhat fel a következő szlovák kormány.

Az elemzők a legvalószínűbbnek a négyeskoalíciót (OľaNO, Sme rodina, SaS, Za ľudí) tartják, amely alkotmányozó többséggel rendelkezne a szlovák parlamentben. Ellene szól, hogy Boris Kollár vélhetően kellemetlen partner az OľaNO számára, ráadásul nélkülük is megvan a többi három párt többsége. Az elemzők szerint azonban az alkotmánymódosító többség biztosítása fontos szempont lehet a kormányalakításkor.

A Sme rodina nélküli hárompárti kiskoalíció elvileg a politikailag egymáshoz közelebb álló pártok kormányzati együttműködése lenne, bár Andrej Kiska ambíciói és ebből fakadó kiszámíthatatlansága ezt a harmóniát könnyen felboríthatná. Ráadásul

az OľaNO frakciójában számos új arc kap helyet – egyáltalán nem biztos, hogy az elkerülhetetlen népszerűtlen intézkedések meghozatalában is kitartanának a kormány mellett,

felrúgva ezzel a hárompárti koalíció törékeny többségét. A másik két forgatókönyv inkább elméleti, hiszen az OľaNO és a Sme rodina együttműködéséből egyik vagy másik kisebb pártot hagynák ki. Ezt a forgatókönyvet egyelőre nem indokolja semmi, s nem is volna logikus. 

A helyzet, amikor a vesztes hátradőlhet

Hacsak... – nem számolja fel saját magát.

A leköszönő miniszterelnök Peter Pellegrini már a demokratikus ellenzék pozícióját ízlelgeti.

A lappangó konfliktusban közte és Robert Fico pártelnök között ezzel újabb fejezet nyílhat, hiszen vélhetően a volt kormányfő a ciklust jó szokás szerint a saját oldali rivális párt felemésztésével töltené. Ami ez esetben a Kotleba-párt lenne, annak minden politikai velejárójával.

A PS/Spolu esetében is joggal beszélhetünk hátradőlésről, csakhogy ebből a pozícióból a progresszívek a parlamenten kívüli fényudvarban már aligha fognak kiemelkedni.

Nem malíciából írjuk, a parlamentből kieső nemzetiek elnökére az előző ciklus színfoltjaként emlékezhetünk. A ciklus kezdetén még az emberarcú mélyszlovák karakterét formálva figyeltük őt érdeklődéssel, hogy aztán múlt szombati ingerült búcsúja már végleg Slotával és Mečiarral tegye őt hasonlatossá.

Nekünk Mohács kell!?

Ha valaki hajlamos a romantika korának bővérű megfogalmazásaira, február 29-ét a felvidéki magyarság második Trianonjaként azonosíthatja.

Az a tény, hogy harminc év után márciustól nincs képviseletünk a pozsonyi törvényhozásban, olyan kórképet sejtet, amelynek lázgörbéje legalább egy évtizedre, de számos elemében még távolabbra vezet vissza.

Aki pedig hasonló bővérű megfogalmazással nem a nemzethalált kesergi rímbe vagy prózába, a Nekünk Mohács kell! – önsanyargató felszólításával veszi számba az elvégzendő feladatokat, a sokadszori újrakezdés fellángoló lendületével.

S aki a magyar betegséget, a megosztottságot írja le minden bajunk okozójának, az ugyancsak közhelygyáros, de legalább igaza van.

Az írás megjelent a Magyar7 2020/9. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.