Amikor Petőfi Sándor beiratkozik Aszódra, még csak tizenkét éves múlt, s mikor távozik 15 és fél éves, tehát Aszódon lett a gyermekből kamasz.
"Szeretnénk, ha minden régióban lenne hasonló verseny, mert feladatunk és célunk, hogy a felvidéki magyar kultúra megjelenjen az ország minden régiójában."
A pedagógusszövetség történetében ez volt az első alkalom, hogy tantárgyi versenyt online módon valósítottak meg.
A vetélkedőhöz ezek az írások felkészülési anyagként szolgálhatnak.
Petőfi születésének 200. évfordulója lehetőséget adott arra, hogy számba vegyük az emlékhelyeket.
Magyarország, szeretlek! – május elsején, vasárnap 19:45-től a Dunán!
A Természettudományi Triatlon egy komplex verseny, amely a matematikára, a fizikára és az informatikára épít.
Külhoni és anyaországi diákok egyaránt próbára tehetik tudásukat a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul programjának virtuális nyári vetélkedőjén.
Erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki fiatalok jelentkezését várják.
Az október 1-jén indult verseny első része egy online vetélkedő, amelynek keretében földrajzi, történelmi, irodalmi, természettudományi és nemzetpolitikai kérdésekből álló tesztet tölthetnek ki külhoni és anyaországbeli osztályok.
A SzóBeszédben visszatekintünk a figyelemre méltó vetélkedőre.
Az iskola szakmai képzés tárgyköre Pogány Enikővel, a képzésért felelős igazgatóhelyettessel karöltve idén harmadik alkalommal szervezett nemzetközi fodrászversenyt a városháza nagytermében.
Április 11-én került sor a mesevetélkedő 5. fordulójára, ami a szlovákiai országos döntő is volt egyben. A vásárúti kultúrházban 16 csapat mérte össze erejét meseismeretből.
Sátoraljaújhelyben március 27-én, a nagyságos fejedelem születésének 343. évfordulóján immár 28. alkalommal rendezték meg az általános iskolások és a középiskolások nemzetközi vetélkedőjét II. Rákóczi Ferencről.
Nagymegyeren rendezték meg az interaktív honismereti vetélkedő felvidéki döntőjét március 22-én a Plauter kúriában.
A döntőt Magyarországon tartják 2019 áprilisában.
Idén rekordszámú, mintegy húsz csapat vett részt a Füleki Gimnáziumban megrendezett Robo-Sum Open Sumo Lego, és hét a RobotOlympia versenyen. A megmérettetést idén is a Füleki Gimnázium mellett működő In-Nova Polgári Társulás szervezte.