2019. április 12., 17:23

Fodrászverseny a Királyhelmeci Szakközépiskola rendezésében

Az iskola szakmai képzés tárgyköre Pogány Enikővel, a képzésért felelős igazgatóhelyettessel karöltve idén harmadik alkalommal szervezett nemzetközi fodrászversenyt a városháza nagytermében. 

hangulatkepek.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

 Az első kategóriában a középiskolások közül a győri Baranyai Vivien bizonyult a legjobbnak, míg a felnőttek közül a szerencsi Kormos Zsuzsanna végzett az első helyen. A hajak kavalkádja kategória diák győztese a kazincbarcikai Buri Bernadett lett, a felnőttek között pedig  a hazaiak üdvöskéje, Szabó Réka bizonyult a legjobbnak. A verseny nemcsak a frizurákról szólt, hanem arról is, hogy mennyire volt összhang a smink, a ruha és a frizura között. Minden versenyzőnek egy óra állt rendelkezésére ahhoz, hogy elkészüljön alkotásával.

Folklór a frizurában
Folklór a frizurában
Fotó:  Zsebik Ildikó

A fodrászatban minden divatos, ami aszimmetrikus, színes és eléggé feltűnő. Ebben a szakmában, ha valaki tehetséges, sikerélményt szerezhet magának és vendégének. Egy jól sikerült frizura tulajdonosát magabiztosabbá teheti, hiszen szebbnek érezheti magát. Mi a diákjainkat nem kényszerítjük soha a versenyen való részvételre, de aki jelentkezik, az nincs híján a kreativitásnak - fogalmazott Kázsmér Judit tanárnő a verseny eredményhirdetése után.

Az egyik  eredményhírdetés
Az egyik eredményhírdetés
Fotó:  Zsebik Ildikó

A zsűri háromtagú volt, és a Kassáról érkezett Andrea Gábelová, a sárospataki Stumpf Tímea illetve a hazai Költő György alkotta.

Nem volt egyszerű dolguk, hiszen sok érdekes kreáció született. Diákjaink versenyeztek már Iglón, Miskolcon, a Kézműves Kupán,  Szerencsre pedig  néhány nap múlva, április 29-én megyünk. Az elmúlt héten eljutottunk, igaz diákok nélkül, az ungvári Kárpát Kupára is, ahol a magyar oktatásban részesülő fiatalok mérték össze tudásukat. Olyan nevekkel találkozhattunk az ungvári zsűriben, mint Hajas László vagy Rubint Réka.

A zsűri
A zsűri
Fotó:  Zsebik Ildikó

A verseny megrendezéséhez egyrészt az iskola és a tanárok hozzájárulásából, másrészt magánvállalkozók támogatásából sikerült előteremteni a szükséges összeget

mondta el Pogány Enikő igazgatóhelyettes.

Hajfonat
Hajfonat
Fotó:  Zsebik Ildikó

Tavaly a diákok kategóriájában, most a felnőttek között sikerült győznöm. Bár már a hároméves tanulmányaimat befejeztem, még mindig diáknak számítok, hiszen most fogok érettségizni. Terveim között szerepel egy szalont nyitása vagy a falumban, Nagykövesden, vagy Bordogszerdahelyen. Nemcsak a frizurákhoz, hanem a sminkeléshez is értek, elképzelhető, hogy a szalon nemcsak fodrász- , hanem szépségszalon is lesz egyúttal. Idén is hasznos tárgyi jutalmat kaptam, hiszen a csomagban sok-sok fodrászkellék szerepel - mondta el  a legeredményesebb királyhelmeci versenyző, Szabó Réka.

hangulatkepek.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.