A magyar kormányfő nem futamodott meg, nem hajbókolt Brüsszel előtt, csupán megfontoltan mérlegelt.
A kritikus kérdések megválaszolása helyett hülyeségeket beszélnek – mostanában főként Németországban.
Milyenek azok a leendő autokraták?
Honnan ered ez a mai egzisztenciális unalom, ez az örömtelen létállapot, hogy a karácsonynak sem tudunk már örülni?
Az nem lehet a művész célja, hogy ún. magaskultúrává avasson gusztustalan, ízléstelen valamit.
A világgazdasági „elit” 2023-ban elérkezettnek látja az időt a globalizációs törekvései megvalósítására.
Csak a szeretet mentheti meg a világot.
Meddig tűrik még a svédek, a franciák, a németek, az osztrákok, a belgák, hogy politikai elitjük hagyja, sőt ösztönzi, hogy még több idegen vallású, kultúrájú ember árassza el a városaikat, falvaikat?
Csak ámulok és bámulok, hogy még mindig van, aki hagyja magát rászedni.
Amikor Gyimesi György hátat fordított Matovičéknak, azt gondoltuk, hogy egyenes lesz az útja a Szövetségbe, oda, ahova tartozik.
Az amerikai és a nyugati berendezkedés bukása a mi bukásunk, kudarca a mi kudarcunk.
Fico számára adódik a lehetőség, hogy a tékozló fiúkat újra hazahívja, és tömbösítse a baloldalt.
A baj ott kezdődik, ha valaki, mondjuk éppen a kultuszminiszter félelmetesen hangsúlyozza: a mi kultúránk szlovák kultúra és semmilyen más!
A szlovákiai magyar politika történetében, csak az 1998-ban létrejött MKP képviselte egészében a felvidéki magyarokat, a jogutódai kudarcra voltak ítélve.
Lehet lavírozgatni, a köpönyeget is lehet forgatni, a szavakat is, a tetteket is.
A lemondás, a búcsúzás és az elmúlás érzete az ősz, az ébredést, a megújulást és a kezdeteket a tavasz jelenti az emberiség történetében.
A felvidéki magyar választót tisztelet illeti.
Szlovákiában egyre csak növekszik a mellrák előfordulása 50 éves korig.
Az európai ember csendben, békésen tűri, ahogy felrobbantják, megkéselik, agyonlövik és megerőszakolják.
Megpróbálok örülni annak, ami van, ha már annak nem lehet, amit szeretnénk, hogy legyen.