Barbárok ideje
Történelmi spekulációk és számos világrombolás után a világgazdasági „elit” 2023-ban elérkezettnek látja az időt a globalizációs törekvései megvalósítására. Kérdés, mi lenne ez? A szövetségekbe terelt (vagy csábított) európai országok és nemzetek fölé, legfőbb ellenőrző hatalomként létre kívánja hozni a világkormányt.
Elképzelésüket követve készen állnak lerombolni és végleg eltüntetni a történelem színpadáról a nemzetállamokat. A nemzetállamok választott kormányai és parlamentjei jelentik számukra a legnagyobb akadályt tervük megvalósításában. Ezek a testületek ugyanis szerencsés esetben, mint például Magyarországon, még ma is saját nemzetük érdekét tartják szem előtt, és nem a globális szándékok megvalósításán dolgoznak. Bár ez ma már inkább csak Közép- és Kelet-Európára érvényes. Az Európai Unió legtöbb kormánya az úgynevezett Soros-tervnek megfelelően már eltávolodott a saját társadalmától, választóitól.
Hogy milyenné válna az egykor európai életmódként megismert társadalmi-kulturális létforma a világkormány alatt, annak évszázados irodalmi lenyomata van. Ha elolvassuk George Orwell vagy Aldous Huxley könyveit, az 1984-et és a Szép új világot, elborzasztó képet kapunk a világgazdasági „elit” paranoiás elképzeléseiről. Ezek a könyvek már egy megvalósult utópia végső állapotát tükrözik, Klaus Schwab és társai vágyálmai szerinti végső és örök állapotot. Mintha közben – az új ideológiának engedve – a lét alaptörvénye, az örök változás is megszűnt volna.
Laurent Obertone Gerilla című regénye az ide vezető útnak egy korábbi szakaszát rögzíti. A könyv lapjain az éppen megvalósult Soros-terv általános káoszába csöppen az olvasó. Elementáris, dermesztő erővel hat ránk ez a társadalmi káosz. Párizsban, de egész Franciaországban az államhatalom megszűnt. Tegnap még talán tudtad, ki a szomszédod, de holnapután már fogalmad sem lesz róla. Tegnap még bevásároltál a közértben, de mára, lopva kikukucskálva rejtekhelyedről (ha maradt még hozzá bátorságod) döbbenten tapasztalod, hogy a volt áruház immár dzsihadista gyilkológépek tanyája. A regény nem véletlenül kapta a Barbárok ideje alcímet, hiszen a mű cselekménye számunkra, „békeidőkben” született európai nemzedékek számára hihetetlen barbarizmussal kezdődik.
Hely szűkében lássunk csak egy rövid idézetet. „Seine-Saint-Denis első kalifája eldöntötte, hogy megszabadul az összes hímnemű hitetlentől (azaz a franciáktól), a felnőttektől és a gyerekektől egyaránt. A toronyház legfelső erkélye 85 méter magasan a föld felett. Egy ember lépett az erkélyre, mintha csak meg akart volna győződni róla, hogy ez nem átverés. Aztán előre lépett. A test kizuhant a semmibe. Három másodperc múlva összezúzódott a talajon. Egy hang szólította a következőt. Egy öregember tűnt fel az erkélyen. Kevéssel éjfél után járt az idő. Ő volt az ötvenhetedik. Aztán ő is belépett az üres térbe. A Kalifátus katonái kalasnyikovokkal fölfegyverkezve vették körül a foglyok sorát, amely a lépcsőkön kígyózott fel a vesztőhelyig (az előbbi erkélyig). Több százan vártak a halálra, és a sor csak növekedett a környékbeli razziák után...”
Ezt Obertone is igen tisztán látta. Íme, a társadalom megjuhászítása, manipulálhatóvá idomítása. „A közrend hiányát nem az jellemi, hogy mindenki állandóan erőszakot alkalmaz, hanem az, hogy ez az erőszak bármikor lecsaphat, akár konkrét indok nélkül is. Erre a bizonytalanságra van szükség. Egy nagy vérfürdőre mindenki ellen, csendőrök nélkül (hiszen már azok sincsenek). Néhány ilyen hét a farkasok között, és a birkák (értsd: a polgárok) tömegei rádöbbennek, hogy jobb lesz nekik a főjuhász lábához kuporodva.”
