A hazafiasságra nevelés és a nemzeti öntudat formálása minden pedagógus feladata, s ennek jó színteret adnak a nemzeti ünnepekről való megemlékezések.
Példaértékű intézkedést hozott Pozsony megye.
Nemrég eldőlt, hány első osztály nyithatnak a nyolcéves gimnáziumok, melyekből a legtöbb a fővárosban, Pozsonyban található.
Kárpátalján rohamosan nő a magyar iskolaválasztók száma, olvasható a Rákóczi Szövetség szeptember 21-én kiadott sajtóközleményében. A szövetség 89 helyszínen Kárpátalja 1906 magyar iskolakezdőjét köszöntötte a magyar összefogást jelképező ösztöndíjjal szeptember 17. és 20. között&a
"Feleslegesen sok teret szentelünk mindenféle kisebbségeknek, miközben elfelejtkezünk a többségről, a szlovák nemzetről."
Corvin Mátyás Gimnázium már huzamosabb ideje diákhiányban szenved.
Kevesebb az érdeklődő a német nyelvtanulás iránt, pedig jól jár, aki nemcsak az angolt, de a németet is bírja
Nagy érdeklődés közepette zajlott a Selye János Egyetem 15. akadémiai évnyitó ünnepsége szeptember 14-én az intézmény Konferencia-központjában.
A távolabbi településekről származó diákok nagy része kollégiumi elszállásolást igényelt, de akadnak, akik az utolsó pillanatra halasztották szállásgondjuk megoldását.
Micsoda ígéretek!
Megkezdődött a tanítás, hétfőn megteltek az osztálytermek. A tanévnyitókat megelőzően a pedagógusok a szülők segítségét kérték, hogy a tanévkezdés zökkenőmentes legyen a gyerekeknek, és sok szülő lelkesen segít is a feladatokban.
Noha jelenleg az oktatáspolitika nyíltan nem ellenséges a magyar nemzeti közösséggel szemben, mégis tény, hogy mivel az elmúlt évtizedekben Dél‑Szlovákiát elkerülték a fejlesztések, mára oda jutottunk, hogy pozitív diszkriminációra lenne szükség.
„Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy Zselízen virágozzon a középiskolai oktatás."
Franciaország parlamentje a napokban elfogadta a mobiltelefonok használatának tiltását az iskolákban. Az országban hónapok óta heves vita zajlott a témában. Hogyan viszonyul a kérdéshez a szlovák szaktárca?
Úgy tűnik, Kassa megyében ebben a tanévben sem csökken a magyar elsősök száma.
Röviden: nagyra értékelték.
Peter Pellegrini miniszterelnök hétfői, nagyszarvai szereplése csupán azt igazolta, hogy a kormány és a Smer továbbra is „ki a jobb szlovák versenyt” játszik
Bár az óvodafejlesztési program még csak az első felében jár, már növekszik a magyar nyelvű oktatási-nevelési intézményekbe íratott gyermekek száma - jelentette ki Grezsa István
A jövőben az állam döntheti el, hol nyílik szlovák iskola a vegyesen lakott területeken.
Az ünnepélyes alkalomhoz kapcsolódóan került sor az egykori Egyesült Protestáns Gimnázium régi épületén elhelyezett emléktábla felavatására is.