Az oktatási tárca nemzetiségi nyelvórákat vezetne be a szlovák alapiskolákban. A ruszinokat támogatnák, de a rendelet pontatlanul fogalmaz. Vajon mi történne, ha magyarórákat vezetnének be a szlovák iskolákban?
Vita az elsős orvostanhallgatók létszámemeléséről.
A Pozsonyi Magyar Szakkollégium pótfelvételi eljárást hirdet alapképzésben résztvevő első- és másodéves pozsonyi egyetemi hallgatók és középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok részére.
A francia parlament alsóháza, a nemzetgyűlés hétfőn megszavazta a törvényjavaslatot, amely megtiltja a mobiltelefonok használatát a közoktatási intézményekben szeptembertől.
A pályázat keretében kiutalt legalacsonyabb összeg 3500 euró, a legmagasabb pedig 10 000 euró volt.
Az új hallgatókat a már lezajlott felvételi vizsga eredményei alapján vennék fel.
Az ebül szerzett jószágot nehéz megbecsülni.
A külhoni magyar oktatásnak szívüggyé kell válnia - jelentette ki Szilágyi Péter államtitkár az SZMPSZ nyári egyetémek megnyitóján.
Új képzés a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának Idegenforgalmi Tanszékén.
Demokráciának hazudott orwelli világ ez!
Tizedik alkalommal adták a Talentum díjakat a Füleki Gimnázium. Az elismerés mellé 100 euró pénzjutalom is jár.
Megható, nem mindennapi pillanatok zajlottak le az idei tanév utolsó napján a tornaljai gimnázium falai között.
Három napig ingyenes lesz a belépés a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumba a gyerekek számára.
Közel negyvenezer felvidéki magyar diák számára ér véget a mai napon az idei tanév.
Vége lett a tanévnek, az első évfolyamot befejeztük. Velünk együtt sok kisdiák és nagydiák a szüleikkel és tanáraikkal együtt várja izgatottan – a jól megérdemelt – szünidőt.
Annak ellenére, hogy magas az elismertségi fok, a szülők több mint harmada nem szeretné, ha gyermeke a pedagógusi pályát választaná.
Kutatás készült a magyar gimnazisták továbbtanulási elképzeléseiről. A továbbtanulni kívánó diákok 65%-a gondolkodik azon, hogy szlovákiai egyetemen folytatja tanulmányait.
Hét éve, 2011-től működik Dunaszerdahelyen a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola Kihelyezett Tagozata, amihez nemrég a Varsói Menedzsment Egyetem kihelyezett tagozata is párosult. Dunaszerdahelyen ennek köszönhetően levelező formában szociális munkásokat, újságírókat, közigazgatási szakembereket képeznek, és a kisdoktori c
Megpecsételődni látszik a tornaljai gimnázium sorsa.
A szlovák osztályokat követelő szülők értékelték a kormányfő szavait.