2018. augusztus 31., 15:15

Átadták a felújított gömöralmágyi óvodát

Augusztus 31-én ünnepélyes keretek között átadták a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított gömöralmágyi óvodát. Az intézmény a program első ütemében vett részt, és mintegy 165 ezer euróból újult meg.

ovi11.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Agócs Dominik

Az ünnepségen részt vett Horváth Éva, a BGA Komárom pályázati referense, Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja, Nagyszombat megye alelnöke, valamint polgármesterek, önkormányzati képviselők, pedagógusok, szülők, gyermekek.

Agócs Gyula, Gömöralmágy polgármestere portálunknak elmondta: a mintegy 165 ezer eurós támogatási összegből 148 ezer eurót az építkezésre munkákra fordítottak. „Megvalósult a nyílászárók cseréje, valamint az épület külső szigetelése, a fennmaradó összeget pedig a belső berendezésre, a padlózat felújítására, új bútorzat és játékok vásárlására fordítottuk” - nyilatkozta.

Fotó:  Agócs Dominik

Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja, Nagyszombat megye alelnöke beszédében hangsúlyozta: elsősorban a magyarországi adófizetőknek kell megköszönni a felújítást, hisz tőlük származik a támogatás, illetve a magyar kormánynak, aki azt a határon túli magyarságra fordította.

Fontos azt is megemlíteni, hogy ez bizony valahol a szlovák kormány felelőssége, vagy kötelessége lenne, amit a magyar kormány átvállal. Magyarország értünk, a határon túli magyarokért teszi mindezt, hogy meg tudjuk őrizni identitásunkat, és ebből a szempontból az óvodák stratégiai helyek

- mondta.

A Gömöralmágyi Alapiskola és Óvoda 40 évvel ezelőtt jött létre, az óvoda 25 éve része az intézménynek. Azóta komolyabb beruházások az épületen nem valósultak meg, kivéve a 11 évvel ezelőtti tetőcserét. A kisebb javításokat az önkormányzat saját forrásból finanszírozza. Az előző években megújultak a szociális helyiségek, a belső terek, az osztálytermek, illetve tervben van a tornaterem, valamint a szaktantermek felújítása.

Fotó:  Agócs Dominik

Az óvoda jelenleg 2 csoporttal működik. Az egyikben 20 gyermek, a másikban 17 gyermek kezdi meg az új tanévet. „Nagyon örültünk a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak, hiszen a felújítási munkák mellett az óvónénik didaktikai eszközöket is kaptak, amelyek segítségével fejlődhet az oktató-nevelő munka minősége. Hatalmas lépés ez az óvoda és az egész intézmény életében, hiszen központi intézményről lévén szó, így nem csak az iskolakörzetből, hanem azon túlról is látogatják a gyerekek az iskolát és az óvodát”- tudatta Agócs Péter igazgató. Hozzátette: a felújításnak köszönhetően az óvoda a környék egyik legmagasabb színvonalú intézményévé vált.

Fotó:  Agócs Dominik

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program az összesen 38,5 milliárdos összegével a jelenleg futó legnagyobb költségvetésű külhoni program. Célja, hogy a jelenlegi 48 ezerről legalább 60 ezerre emelkedjék a határon túli magyar óvodások száma. A fejlesztéseknek köszönhetően 11 új óvoda, illetve bölcsőde létesül, és 95 újult meg a Felvidéken. Az átadásról a Magyar7 hetilap következő számában is olvashatnak.

Fotó:  Agócs Dominik
ovi11.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék