Dübörög a „gondmentes” együttélés Nagyszarván
Dübörög a „gondmentes” együttélés a Felső-Csallóközben (is). Az elmúlt időszakban a közbeszédben és a médiában jelentős figyelmet kapott a nagyszarvai szlovák iskola nyitásának kérdése. A vihar kisebb-nagyobb intenzitással tovább folyik, többen megszólaltak, akik úgy érezték, hogy a szlovák nemzet védelmének felvállalásából politikai tőkét tudnak kovácsolni.
A nagyszarvai kérdés bonyolult, többfajta csapdahelyzetet állít fel mind a magyarok, mind a szlovákok számára, és nem is lehet csupán egy szempontból értelmezni a folyamatokat.
A kiindulási pont az, hogy a 90-es évektől a Pozsony melletti színtiszta magyar falvakba tömegesen folyik egy „idegen” néptömeg betelepítése. Ez üzleti szempontból nem rossz buli, hiszen meg lehet venni az olcsó szántókat, átminősíttetni beépített területté, olcsó épületeket felhúzni, és jó drágán eladni azoknak, akiknek már Pozsony élhetetlenné vált. Ez nem fordult volna elő, ha az elmúlt huszonöt évben a meggondolatlan gazdaságfejlesztés nem generálja a régiók ekkora mértékű egyenlőtlenségét.
Mindez viszont megbontja az eddig szervesen fejlődő magyar falvak életét. Nem csak a magyar közösség veszíti el az eddigi komfortérzetét azzal, hogy már több faluban kisebbségbe szorult, de a mindennapi lét normális fenntartása is veszélybe kerül.
A befektető telekspekuláns csupán a felülértékelt új családi házat akarja eladni, az infrastruktúra kiépítése, az egészségügyi és oktatási szolgáltatások biztosítása többnyire az önkormányzatra marad.
Az eddigi infrastruktúra nincs erre a tömeges betelepülésre felkészülve. A víztisztítók, az utak, az egészségügy, az oktatás nem erre lett dimenzionálva. Nagyszarvát eddig ugyan elkerülte a tömeges betelepülés, viszont az épülő autópálya új lehetséges célpontjává tette a falut a telekspekulánsok számára. A telkek vásárlásánál kezdetben a vevők nem vették figyelembe a meglévő szolgáltatásokat, manapság viszont már erre is figyelnek, hiszen nem olyan szórakoztató a gyereket naponta ingáztatni az iskolába.
A szarvai „rossznyelvek” szerint a szlovák iskolát követelő mozgalom egyik vezető személyisége is jelentős ingatlanokhoz jutott a faluban, és lakónegyed építését tervezné, ezért küzd a helyi szlovák iskoláért.
Természetesen a két szarvai szlovák gyermeknek joga van az anyanyelvi oktatáshoz, de két gyermek oktatásáért nem szoktak iskolát létrehozni, annak ellenére, hogy a kérdés mögé jól megtervezett szlovák nacionalista lózungokat lehet sorakoztatni.
Két gyermekért tehát nem nyitnak iskolát, sőt 5-10-es létszám alatt inkább az önkormányzatok bezárják azokat, ahogy sorban tapasztaljuk a szórványosodó magyar vidékek magyar iskolái esetében. A felső-csallóközi szlovák oktatási rendszerben fontos szerepet betöltő somorjai iskola betelt, lehetőség lett volna Úszoron építeni központi iskolát – ott, ahol valóban nagyban folyik a lakópark-építés –, de pont ezt a javaslatot nem fogadta el az oktatási minisztérium. Pontosabban, az úszoriak vállalták az iskola felépítését, de erre, ki tudja miért, nem akadt 800 ezer eurónyi forrás a szlovák költségvetésben.
A mai kormányfői látogatásban viszont nem igazán ez a különleges. Nem szokványos ugyanis, hogy egy ország kormányának feje olyan kérdésekben próbál megoldást találni, amire egy jószándékú osztályvezető kompetenciái is elegendőek volnának. Csodálkozni lehet ezen, de soká' nem érdemes, hiszen a szlovák iskolát kezdeményező mozgalom egyik vezetője meglehetősen befolyásos személyiségnek tűnik. A nevezett személy ugyanis egy olyan részvénytársaság elnökségi tagja, amely a múltban és jelenleg is sorban nyerte el a kormányzati, elsősorban belügyminisztériumi versenykiírásokat.
Az már csak a hab a tortán, hogy pont ennek a vállalatnak az egyik 15 milliós zsíros ügyletét szúrta ki Vasiľ Špirka ügyész még áprilisban, azzal, hogy egyidejűleg megvádolt két minisztert, Robert Kaliňákot és Ján Počiatekot kenőpénz elfogadásával. Az ügylet felügyeletével 2010-ben még Denisa Saková jelenlegi belügyminisztert bízták meg. Így érthető volt, hogy a belügy először nem is tudta megmutatni a sajtónak az ügyletre vonatkozó szerződéseket, arra hivatkozva, hogy az iratokat megsemmisítették. Persze később utánanéztek, és mégis megtalálták a szerződéseket.
Ebből a kis kitérőből világosan látszik, hogy nem egyenlő felek küzdenek. És itt most nem a szarvai polgármester, és a részvénytársasági vezető emberi kvalitásairól van szó, csak az érdekérvényesítő erejéről. Arról, hogy egy országos méretben piti ügybe valaki lehozhatja a kormányfőt erődemonstrációként, vagy legközelebb majd talán a belügyi kapcsolatokat kihasználva fogja „levadászni” a falu döntéshozóit egy üzlet érdekében. Summa summárum:
az azért nem semmi, hogy az oktatás álcája mögé bújtatott telekbiznisz ügye milyen könnyen eléri a kormányfő ingerküszöbét…
A végeredmény pedig nem volt több annál, amire számítani lehetett. A másfélórás megbeszélés után a kormányfőnek világossá vált, hogy a szarvaiakkal, mivel a törvény talaján állnak, nem igazán tud mit kezdeni, ezért, hogy mégis valami eredményt felmutasson, bejelentette: az oktatási törvényen kell módosítani, amivel elérhető a szórványban élő gyermekek – legyen az szlovák vagy magyar –anyanyelvén történő oktatása. Illetve rádöbbent, hogy a több ezres betelepülő lakosságnak esetleg új iskolát kellene építeni, amire forrásokat is ígért. És ha már ígért, akkor számon is lehet kérni.
