A megnyitást 1993 júniusára tervezték, de csak 1994 márciusában haladt végig az első vonat az Európai Beruházási Bank vezetőivel.
A hegymászás és a túrázás szenvedélyével két lányát is megfertőzte.
Szakmai konferencián elevenítették fel az ünnepelt munkásságának megannyi fejezetét.
Erről Fekete Péter, az Emmi kulturális államtitkára beszélt szombaton Érsekújvárban a Csemadok megalapításának 70. évfordulója alkalmából tartott központi ünnepségen.
A jubileumi találkozó az egykori Csemadok elnökök sírjának megkoszorúzásával vette kezdetét az újvári temetőben.
A Csemadok hetven évvel ezelőtti megalakulásának jubileumi rendezvényére készül.
A színészlegenda 1949-ben robbant be a köztudatba, amikor eljátszotta A bajnok című filmben a főszereplő bokszolót.
Az október 20-i koncert hangulatával, hangzásával, fénytechnikájával és a háttérbe vetülő animációkkal minden elvárásnak eleget tett.
Presser Gábor 1507 című koncertje valójában egy többszörös jubileumi show volt. A produkció részese volt az ekecsi Kovács Anita is, aki korábban az Ifjú Szivek Táncszínház szólótáncosa volt.
70 év nemcsak egy ember, hanem egy intézmény életében is hosszú idő. Hosszú különösen akkor, ha az odaadó, becsületes munkában telik el.
A lévai magyarság október 3-án a 80. életévébe lépő költőt, muzeológust, helytörténészt, a nagysallói születésű Sándor Károlyt köszöntötte.
Fejezetek az MKP történetéből.
Egykori tagok és barátok közösen emlékeztek, azokra is, akik már nem lehettek közöttük.
Méltó és programban gazdag megemlékezés a kerek évfordulóról.
Ünnepel szeptember 20-án és 21-én a legutóbbi népszámlálási adatok alapján a legmagyarabb felvidéki városnak kikiáltott Gúta. Az ünnepélyes önkormányzati ülést, emléktáblák leleplezését, imázsfilm- és könyvbemutatókat, időkapszula-elhelyezést, valamint színházi és zenei produkciók
„Ha egy pedagógus az egész pályafutása alatt kap egyetlen rendkívül tehetséges gyermeket, akkor már megkapta a nagy ajándékát az élettől."
Néhány hete jubileumi nagykoncerttel ünnepelte 50. születésnapját a Felvidék karizmatikus énekes-dalszövegírója, a História nevű blues-rock csapat frontembere, a naszvadi Lábszky Olivér.
Még nem adta fel a magyar dal napjának ügyét.
„Megalapozta a szlovákiai magyar történetírás jövőjét”.