2018. október 8., 18:50

70 éves a Királyhelmeci Gimnázium

70 év nemcsak egy ember, hanem egy intézmény életében is hosszú idő. Hosszú különösen akkor, ha az odaadó, becsületes munkában telik el. Ráadásul az elmúlt 70 év alatt változott a kor, amelyben élünk, az intézmény megnevezése is többször cserélődött, ahogyan változtak  a diákok és a pedagógusok, sőt a tanítás helyszíne is.

a-gimi-epulete2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Juhász János

1948. szeptember 1-én 30 diákkal Jozef Mastiliak vezetése mellett jött létre a királyhelmeci gimnázium őse, amelynek élére egy év múlva Dókus Géza került. 1952-ben, amikor az első évfolyam befejezte tanulmányait, a tanítás helyszíne is megváltozott, hiszen a perbenyíki Mailáth kastélyba költöztek.

1953 fontos mérföldkő a királyhelmeci magyar nyelvű középiskolai oktatásban, hiszen tizenegy éves középiskola néven Zoldán Irén vezetése alatt megkezdődött az anyanyelvi oktatás. Amire tizenkét éves iskolára változott az intézmény neve, már Tolvaj Bertalan állt az élén, akit hosszú időre Račko Jozef váltott az igazgatói székben.

Az 1970/71-es tanévben vette kezdetét a mai értelemben vett gimnázium kiépítése, ráadásul az illetékesek elfogadták azt a kezdeményezést is, hogy a Mailáth József által kórháznak épített épület helyett a gimnázium új otthont kapjon. Ennek átadására a 80-as évek végén került sor. A költözés idején még Dr. Mikláš Eugen volt az iskola igazgatója, őt Dr. Mária Ténaiová követte az igazgatói székben, ma is ő áll az intézmény élén.

1995-96-os tanévben a hagyományos osztályok mellett megindult a nyolcosztályos gimnáziumi képzés is, ami napjainkban is tart.

2008-ban került sor az épület teljes felújítására. Amióta 2014-ban bevezették a választható szakirányokat, mindenki - érdeklődésének megfelelően - behatóbban foglalkozhat vagy az informatikával, vagy a kereskedelemmel és pénzüggyel, esetleg az egészségüggyel.

Az intézménynek jelenleg 432 diákja van, közös igazgatás mellett működik a magyar és szlovák tagozat.

A gimnázium megalakulásának 70. évfordulóját október 5-én délelőtt az iskola dísztermében ünnepelték, ahol a meghívott díszvendégeken kívül megjelentek a volt diákok és tanárok. A gazdag kultúrműsort magyar részről Pecsők Marianna, szlovák részről Dr. Pálová Valéria tanította be. Pro Alma Mater díjban azok részesültek, akik hozzájárultak az iskola hírnevének öregbítéséhez. Zászlóbontásra is sor került, a zászló egyik oldala az iskola, a másik a város címerét ábrázolja. Ebből az alkalomból - régi fotók gyűjteménye alapján -  kiállítást is rendeztek a szervezők. Az ünnepség svédasztalos fogadással ért véget, ahol a volt diákok és tanárok kötetlenül elbeszélgettek.

Részlet az ünnepségből
Részlet az ünnepségből
Fotó:  Nagy Gy.

a-gimi-epulete2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.