A Carissimi olyan helyet vívott ki magának, amit a helyzet részleges javulása miatt sem lehet feladni.
„A Meseszínház a kezdetektől a felvidéki népmesekincs színházi formába való átlényegítését tekintette feladatának, különös odafigyeléssel a gömöri mesékre.”
Jubilánsokat köszöntöttek nemrég a Párkányhoz közeli Kicsinden. Köztük volt a Mácsai házaspár is, Anna és János tavaly a gyémántlakodalmukat ünnepelték.
Fontos, hogy a felvidéki iskolaügy körforgásában a tanárokon, az intézményigazgatáson és a diákokon kívül a szülők is részt vegyenek.
Együtt ünnepelt a közönséggel.
A polihisztor gazdag felvidéki földbirtokos nemesi család egyetlen fiúgyermekeként született.
"A közös munka eddig kiválóan megy."
1968-ban a tizenhat évesen írt Csavard fel a szőnyeget című rock and roll-dalával elindultak a Ki mit tud-on.
Elegáns alakja remekül mutatott a filmvásznon.
Nyughatatlan természete nem hagyta pihenni, mindig a közösségért dolgozott.
Az égbolt egyik csillaga kedd óta Tordai Teri nevét viseli.
A füleki magyar nyelvű gimnáziumi oktatás idén október 1-én ünnepli a 70. évfordulóját.
Felejthetetlen jubileumi koncertet adott a Kicsi Hang Dunaszerdahelyen.
2001-ben 14 kicsivel nyílt meg az óvoda, a jelenlegi 5 csoportban pedig 106 gyermekkel 10 óvópedagógus foglalkozik.
Rimaszombat városa idén ünnepli első írásos említésének 750. évfordulóját.
Több mint százötvenen töltötték meg a gímesi fészket, hogy a szabadság és a gondtalanság érzését szippantsák magukba.
A Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokának 35 éve címmel jubileumi ünnepélyes tárlatmegnyitót tartottak a dunaszerdahelyi múzeumban, amely augusztus 19-én valósult meg.
Generációkat nevelt hatalmas szeretettel.
Hodossy leelőzött mindannyiunkat, s jól tette, mert egy nagyon fontos mozaikrészt tett le az asztalra.
Ha jövőre is lesz tábor, ők biztosan itt lesznek.