2022. szeptember 2., 15:49

Méltó módon jubilált a 130 éves Erzsébet híd - KÉPEKKEL

Emléklappal a kezében és lelkiekben gazdagodva távozott a szeptember 1-ről 2-re virradó éjjel 130. életévét betöltött, komáromi Erzsébet hídról a jubileum közös megünneplését szívügyének tartó, több tucat észak- és dél-komáromi polgár. Megfogadták egymásnak azt, hogy az „idős hölgy“ 140. szülinapján is pezsgővel s lehetőleg még nagyobb létszámban koccintanak a fény- és vízárban fürdő hídon.

Méltó módon jubilált a 130 éves Erzsébet híd
Galéria
+10 kép a galériában
A helyi tűzoltók látványos meglepetéssel készültek
Fotó: Rákos Ferenc Csaba

A dél-komáromi Rákóczi-rakparti gyülekező után az ünneplők poharakkal és pezsgősüvegekkel vonultak fel a hídra, amelynek egyik korlátjára felkötötték a nemzeti szalaggal díszített virágcsokrot. Köztük voltak a baráti észak-komáromi polgári társulások (Kárpátia Sport PT, Egy Jobb Komáromért PT) és a Szövetség képviselői, illetve Bauer Ildikó, e párt komáromi polgármester-jelöltje is. A helyi lokálpatrióták számára kedves évfordulóról Arlett Tamás, az Endresz Csoport Egyesület elnöke emlékezett meg, s pontosan éjfélkor, hangos jókívánságok közepette összecsendült a sok pohár. Az előre rejtélyesen beharangozott meglepetéssel a helyi tűzoltók szolgáltak, akik parádés vízárat zúdítottak a már fényárban úszó létesítményre. A hídon autókkal áthaladó turisták, mosollyal az arcukon integettek a járdán egy ideig ünnepi láncot alkotó helyi lakosoknak.

Méltó módon jubilált a 130 éves Erzsébet híd
Csoportkép azokról, akik legtovább maradtak a megemlékezésen
Fotó:  Rákos Ferenc Csaba

A jókedvvel fűszerezett közös fotózkodás után a résztvevőket emléklappal ajándékozták meg a szervezők. Azon a Budapesti Közlöny 1892. augusztusi vonatkozó közleménye is olvasható: „A kereskedelemügyi m. kir. Miniszter intézkedett, hogy az Ő császári és apostoli királyi Felségének legmagasabb engedélye alapján királyné Felsége nevéről elnevezett, s a Duna folyón Komárom és Új-Szőny között kőből és vasból létesített közúti állami Erzsébet-híd 1892. évi szeptember hó elseje és másodika közötti éjféltől kezdve a forgalomnak átadassák“. A lap alján pedig a mostani megemlékezést szervező Endresz Csoport Egyesület a jelenlevőktől így búcsúzott: „Köszönjük, hogy itt voltál velünk a 130. születésnapon! Komárom, 2022. szeptember 1.“.

Méltó módon jubilált a 130 éves Erzsébet híd
Többek között Bauer Ildikó, a Szövetség észak-komáromi polgármester-jelöltje is tiszteletét tette
Fotó:  Rákos Ferenc Csaba

Tudvalevő, hogy amikor I. Ferenc József császár 1857-ben Budára utazott, a gyönyörű felesége, Bajor Erzsébet két lányukkal, a kétéves Zsófia Friderikával és a majdnem egyéves Gizella Lujzával elkísérte férjét. A császári pár a dunai hajózás során 1857. május 3-án Komáromban is megállt: az Adler gőzhajó 10 óra 45 perckor kötött ki a dunai rakparton, a Tiszti Pavilon közelében. A bájos királyné tehát ott lépett először magyar földre, ahol a férjénél is nagyobb népszerűségnek örvendett... A napokban az észak-komáromi éttermekben négynyelvű teríték-alátéteket helyeztek el, amelyeken e híd története tömören olvasható. Továbbá Sisiről is jelentek meg kiadványok, felidézve a királynéról szóló, Komárommal kapcsolatos tudnivalókat.

Méltó módon jubilált a 130 éves Erzsébet híd
Az észak-komáromi éttermekben négynyelvű teríték-alátéteket helyeztek el
Fotó:  Komáromi Városi Hivatal

Végül álljon itt egy fontos tájékoztatás: „Komárom városa értesíti a lakosságot, hogy 2022. szeptember 3-án, szombaton 9-től 11 óráig a Komárno – Komárom Nemzetközi Utcai Futóverseny alatt teljes lezárásra kerül az Erzsébet-szigeti határátkelőhely, a felnyitható híd, a Nádor utca városközpont felőli szakasza, a Klapka tér, a Várút, a Sport utca, a Villanytelepi út, a Vág-part a Csárdáig és a Dohány utca. A forgalmat az állami és a városi rendőrség tagjai, valamit a szervezők terelik el. Magyarországra majd az új Monostori hídon keresztül lehet eljutni. Megértésüket köszönjük!“.

Méltó módon jubilált a 130 éves Erzsébet híd
Távolabb pedig a Monostori híd fénylett...
Fotó:  Rákos Ferenc Csaba
Méltó módon jubilált a 130 éves Erzsébet híd
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.