Ipolyság nevezetességeit keresve.
Április 14-én jelent meg Fehér Patrik új stúdióprojektjének, a Designed to Rise-nak első dala.
Az elmúlt évekhez képest több magyar ajkú szülő döntött gyermeke számára a magyar iskola mellett Ipolyságon, ami mindenképpen bizakodásra ad okot.
Az ipolysági Simonyi Lajos Galéria falait 2022. április 6-ától ismét a helyi művészeti alapiskola rajzszakos növendékeinek munkái díszítik.
A Magyar Passió olyan megtörtént eseményeket dolgoz fel és mutat be, amiről nem írnak a történelemkönyvek.
A járványügyi szabályok feloldásával Ipolyságon is beindul a kulturális élet. Március folyamán kiállítások, népzenei koncertek és könyvbemutatók is várják az érdeklődőket.
Az ipolysági temetőben az idén 52 sírt terveznek felújítani.
A két ország közötti vasúti közlekedés fejlesztése is Magyarország és Szlovákia valamennyi polgárának közös érdeke.
A gyermekirodalmi részlegen 2016-ban, a szakirodalmi részlegen pedig 2019-ben került sor hasonló jellegű felújításra.
Fehér Patrik, a zenekar gitárosa kilép az együttesből.
A Winter család a fürdő kiépítésével jelentős mértékben hozzájárult Pöstyén fellendüléséhez.
Ipolyság történelmi mozaikjának egy újabb darabjaként egy többnyelvű emléktáblát helyeznének el az egykori ipolysági gettó bejáratánál.
A városháza színháztermében a 2022-re vonatkozó városi adók csökkentéséről is tárgyaltak.
Miért fizessen egy ipolysági, pereszlényi, tesmagi polgár 30%-kal magasabb adót, mint egy párkányi, zselízi, korponai vagy nagykürtösi?
A mintegy 7 100 lakosú Ipolyság város önkormányzati képviselő-testülete 2019-ben emelte az ingatlanadót és egyéb illetékeket.
Megjelent az egykor állatorvosként tevékenykedő helytörténész, Márton István Az ipolysági Hollywood című kötete.
Megismerni a kanászt híres nótájáról?
A filmeseket összeköti az alkotók rátermettsége és a jó értelemben vett megszállottság.
A közeljövőben a színházterem korszerűsítésére helyeznék a hangsúlyt; a több mint 210 ezer euró összköltségű beruházáshoz a város öt százalékos önrésszel járulna hozzá.
A 39. Honti Kulturális Napok keretén belül Elmozdulások címmel nyílt tárlatom az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében.
A közúti forgalom résztvevői a vasúti átjáró felújítása miatt Gyerk és Ipolyság között október 6-án 19 óráig forgalomkorlátozásra számíthatnak.