2022. március 3., 09:19

Ipolysági március népzenével, kiállításokkal és könyvbemutatóval

A járványügyi szabályok feloldásával Ipolyságon is beindul a kulturális élet. Március folyamán kiállítások, népzenei koncertek és könyvbemutatók is várják a városháza színháztermébe, a Simonyi Lajos Galériába és az Ipolysági Városi Könyvtárba ellátogatókat.

ipolysági programajánló
Médialapozó
Fotó: Sendergő Néptáncegyüttes
a Sendergő Néptáncegyüttes műsora

Az Esterházy JánosIsten szolgája című tárlat Molnár Imre történész, Esterházy-kutató és Laczkó Gábor mérnök, grafikus nevéhez fűződik.

A 11+1 tabló (Roll-up) segítségével az érdeklődők végigkövethetik életútját, lelki örökségét. A nyitó tabló négy nyelven köszönti a látogatót. A további tizenegy tábla időrendi sorrendben követi egymást. A tablók felépítése azonos, a családi archívum fényképeit a János gróftól, a családtagoktól, a szemtanúktól származó idézetekkel látták el”

– fogalmazta meg Molnár Imre, majd így folytatta:

Az első négy tábla (Felmenői – A gyermek- és ifjúkor – Családja – Szülőföld) a családja és szülőföldje iránti ragaszkodását mutatja be. (…) Számtalan történet maradt fenn arról, hogy Krisztus jóságát és szeretetét közvetítette rabtársai számára. Erre mélységes istenhitén keresztül kapott erőt és kitartást. Életének erről a szakaszáról a Szolgálat – Hit – Irgalom – Vértanúság című összeállítás számol be. (…) 2017. szeptember 16-án szülőföldjén helyezték örök nyugalomra Esterházy János földi maradványait, az e célból Paulisz Boldizsár által felépített Szent Kereszt felmagasztalása kápolnában. Erre vonatkozólag három tabló zárja a kiállítást: A temetés – Boldogok – Zarándokok címmel.”

A vándorkiállítás, amelyet először 2021. június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a szőgyéni Nagyboldogasszony-templomban mutattak be, 2022 folyamán már Körmenden és Szombathelyen is elérhetővé vált, február 21-e és március 11-e között az ipolysági Simonyi Lajos Galériában vendégeskedik. Március 10-én 16 órától a helyi városháza színháztermében filmvetítéssel és könyvbemutatóval kötik egybe.

Március 12-én újra megtelik a színházterem, ugyanis ekkor kerül sor a Sendergő Néptáncegyüttes Húros-páros című műsorának bemutatójára. A 19 órától kezdődő program során fellép a Húros Banda, Szabó Mátyás és a Pósfa Zenekar is.

Az Ipolysági Városi Könyvtár március 24-én 16 órától ad otthont Gazdag Katalin könyvbemutatójának; a Lányok, asszonyok ünneplőben című kiadvány A Felvidék kincsesládája sorozat legújabb részeként jelent meg. A deméndi születésű, de jelenlegi lakhelyét, Százdot is szülőfalujának tekintő Gazdag Katalin 2014-ben fogott hozzá a népviseletes babák felhalmozásához. 2018 márciusában az Ipolysági Városi Könyvtár mellett működő Ipoly Galériában mutatta be azokat, ahol 2019-ben a Falvédő mint a paraszti kultúra terméke című kötetét is bemutatták.

Koháry Éva amatőr képzőművész február 9-én nyitotta meg első önálló kiállítását Utazás képekben a színek világában címmel. A nyugalmazott pedagógus tárlatanyagát az érdeklődők az Ipolysági Városi Könyvtár Ipoly Galériájában április 9-éig tekinthetik meg.

ipolysági programajánló
+3 kép a galériában
Megosztás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.