Egyúttal a pandémia megelőzésére és a felkészültség javítására tervezett 10 milliárd dolláros alap feltöltését sürgették.
2000 óta a halálozások száma globálisan nyolcszorosára nőtt a klímaváltozás, valamint az urbanizáció és elvándorlás hatásai miatt.
A kolera megjelenése szorosan kapcsolódik a nem megfelelő ivóvízellátáshoz, a szegénységhez és a fegyveres konfliktusokhoz.
A segélyszervezetek felhívják a figyelmet, hogy a sietve intézett temetések a családtagok számára hosszan tartó lelki megpróbáltatásokhoz, társadalmi és jogi problémákhoz is vezethetnek.
Az év első felében 3,2 millióan szenvedhetnek akut élelmiszerhiánytól, ez a szám a jelenlegi trendek alapján az év második felében kis híján elérheti a négymilliót.
Több mint három évig volt érvényben.
Az ENSZ egészségügyi szervezete több ízben is az Egyesült Államok genfi diplomáciai képviseletéhez fordult, de eddig nem kapott választ.
Milyen intézkedésekre van szükség?
A WHO 16 országot nevezett meg, ahol a lakosság a legnagyobb veszélyben van a transzzsírok miatt.
Az adatok a WHO szerint arra utalnak, hogy az esetszám csökkenőben van, kevesebben kerülnek Covid-19 miatt kórházba vagy szorulnak intenzív ellátásra.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) örömmel látja, hogy Kína enyhít a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú korlátozásokon - közölte pénteken a WHO veszélyhelyzeti igazgatója.
Az Egészségügyi Világszervezet szombaton globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a majomhimlő terjedését több mint 70 országban
A vírus új osztályozása minimalizálja azokat a negatív hatásokat, amelyek a nemzetekre, földrajzi régiókra vontakoznak.
A bizottság azt vizsgálja, hogy a majomhimlő nemzetközi aggodalomra okot adó lehetséges közegészségügyi veszélyhelyzetnek minősül-e.
Az orosz erők a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében lévő Szeverodoneck várost lőtték, 12 helyi lakos vesztette életét és több mint negyven sebesült meg.
A WHO biztonságos hozzáférést kért Mariupol, Herszon, Dél-Zaporizzsja térségéhez és további ostromlott területekhez, hogy egészségügyi ellátást biztosíthasson az ottani civilek számára.
A világ nem egyenlően figyel a feketék és a fehérek szenvedéseire.
Az orosz invázió kezdete óta több mint 70 támadást regisztrált az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ukrán kórházak ellen.
Csak orosz propaganda volna az amerikai vezetésű, biológiai fegyvereket tároló ukrajnai laboratóriumokról szól hír?
A tervezett összegből 600 millió darab oltóanyagból álló készletet hoznának létre, 700 millió tesztet vásárolnának és 120 millió beteget kezelnének.
Nehéz időszak után jobb érkezhet.
A gyógyultak és az oltottak is megfertőződhetnek.
Napjainkban már több eszköz rendelkezésre áll a vírus megfékezéséhez és a halálesetek visszaszorításához.
A fertőzöttek száma korábban nem látottra nő.