2022. május 20., 12:21

Az oroszok Donyeckre összpontosítanak, Luhanszkban hátrálnak

Az orosz erők a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében lévő Szeverodoneck várost lőtték csütörtökön, aminek következtében az előzetes információk szerint 12 helyi lakos vesztette életét és több mint negyven sebesült meg - közölte Szerhij Hajdaj, a régió kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

Szoledar
Az ukrajnai Szoledar, orosz ágyúzás után
Fotó: TASR

A kormányzó délután posztolt üzenetében azt írta, hogy az orosz hadsereg már reggeltől lövi a várost nehézfegyverekkel, és tudatosan lakóépületeket támad. Szavai szerint az ágyúzások egész nap folytatódtak. Hozzátette, hogy a halottak és sebesültek számát még pontosítják, mert az ágyúzások miatt nem tudják átvizsgálni a területeket.

https://t.me/vorposte/21644
A felvételt az orosz Védelmi Minisztérium sajtószolgálata készítette, a narráció ennek megfelelő...
Olekszij Hromov dandártábornok, az ukrán vezérkar műveleti főigazgatóságának helyettes vezetője az Ukrinform hírügynökségnek arról számolt be, hogy az elmúlt két hét alatt az ukrán csapatok 23 települést vettek vissza az orosz erőktől a keleti országrészben lévő Harkiv megyében.

Kijelentette, hogy az orosz erők változatlanul ágyúzzák az ország északi részén Csernyihiv és Szumi megyéket, ugyanakkor a fő erőfeszítéseiket a Donyec-medencére összpontosítják. Szavai szerint változatlan maradt Moszkva kinyilvánított célja, hogy az általa "különleges hadműveletnek" nevezett háborúban kiterjessze ellenőrzését Donyeck és Luhanszk megyék egészére. A tábornok kifejtette, hogy aktív harcok most elsősorban Szeverodoneck, Liman, Bahmut, Avgyijivka és Kurahove környékén folynak. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az orosz erők "támadópotenciálja fokozatosan apad".

https://t.me/izvestia/90237

Az ukrán vezérkar délutáni helyzetjelentésében úgyszintén azt írta, hogy az orosz hadsereg "fő erőfeszítései a donyecki irányra összpontosultak, ahol repülőgépeket, tüzérséget és aknavetőket vetnek be."

Hromov hozzátette, hogy az ország más térségeiben az oroszok fenntartják az offenzíva lehetőségét annak érdekében, hogy akadályozzák az ukrán erők átcsoportosítását a Donyec-medencébe. Kiemelte: továbbra is fennáll a veszély, hogy az orosz fekete-tengeri flotta hajói rakétacsapásokat mérnek Ukrajna városaira. "Ezenkívül az ellenség provokatív műveleteket hajt végre a tengeren, szimulálva a deszantcsapatok partraszállásának előkészületeit" - tette hozzá.

A déli ukrán műveleti parancsnokság arról számolt be, hogy az orosz erők jelenleg nem hajtanak végre nagyszabású aktív támadóműveleteket az ország déli részén lévő ütközővonal mentén. Mikolajiv megyében folytatják a lakott területek ágyúzását, a megyeszékelyen, Mikolajivban viszont a helyzet most viszonylag nyugodt.

https://t.me/izvestia/90211
A közlemény szerint a Herszon megyei Csornobajivka ágyúzását úgy próbálták az oroszok beállítani, mintha az ukrán erők lőtték volna a települést. "A helyiek azonban már nagyon jól meg tudják különböztetni az ellenség akcióinak taktikáját, és nem dőlnek be a provokációnak" - állította a parancsnokság. Hozzátette, hogy az orosz erők blokkolják a ki- és belépést Herszon megyébe, és evakuációs konvojokra lőnek.

Az Ukrajinszka Pravda hírportálnak sikerült videokapcsolatba lépnie Szvjatoszlav Palamarral, az Azov ezred parancsnokhelyettesével, aki közölte, hogy ő és az alakulat parancsnoksága változatlanul a mariupoli Azovsztal üzemben van. "Ma (május 19-én) van a háború 85. napja. Én és a parancsnokság az Azovsztal üzem területén vagyunk. Folyamatban van egy bizonyos művelet, amelynek részleteit nem közlöm. Köszönet az egész világnak, hála Ukrajnának. Még látjuk egymást" - mondta a videoüzenetben Palamar.

https://t.me/vorposte/21637
A WHO-főigazgató az ukrajnai civilek egészségügyi ellátásáról egyeztetett Moszkvával

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója bejelentette, hogy csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel egyeztetett az Ukrajnában oroszok által ellenőrzött területeken és az ostromlott térségekben tartózkodó civilek egészségügyi ellátásáról.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Twitter-oldalán számolt be arról, hogy tárgyalt Lavrovval a nemzetközi egészségügyek és a WHO-val folytatott együttműködés mellett Ukrajna egészségügyi helyzetéről is. Mint írta, Mariupol, Herszon, Dél-Zaporizzsja térségéhez és további ostromlott területekhez biztonságos hozzáférést kért Moszkvától, hogy a világszervezet egészségügyi ellátást biztosíthasson az ottani civilek számára.

Az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt a WHO európai tagállamai múlt héten elfogadtak egy határozatot, amely lehetővé tenné, hogy bezárják a szervezet oroszországi irodáját. Pjotr Tolsztoj, az orosz parlament alsóházának alelnöke a héten beadott a dumának egy listát, amelyen a nemzetközi szervezetek és Oroszország közti megállapodásokat gyűjtötték össze. Az Interfax orosz hírügynökség értesülései szerint ezen az a lehetőség is szerepel, hogy Oroszország kilép a WHO-ból.

A NATO Reagáló Erőiből alakul Romániában NATO-harccsoport

A NATO romániai harccsoportját (Battle Group Forward Presence - BGFP) azoknak a többnemzetiségű szövetséges csapatoknak az átminősítésével alakítják meg május folyamán, amelyeket a Reagáló Erők részeként vezényeltek Romániába - közölte csütörtökön a bukaresti védelmi minisztérium.

A tárca felidézte: a bulgáriai, romániai, szlovákiai és magyarországi harccsoport létrehozásával a NATO védelmi és elrettentő képességét akarja közép- és hosszú távon erősíteni, miután Oroszország katonai konfliktust idézett elő Ukrajnában.

Franciaország kezdeményezésére a romániai harccsoport gerincét a Romániába küldött nagyon magas készenlétű összhaderőnemi műveleti erejéhez (VJTF) tartozó francia zászlóalj fogja képezni, amelyhez rotációs alapon csatlakoznak majd belgiumi és holland csapatok. A romániai BGFP fő ereje a Brassó megyei Nagysinken működő összevont kiképzőközpontban fog a román hadsereg alakulataival közösen gyakorlatozni - részletezte a román védelmi tárca.

Franciaország ugyanakkor egy légvédelmi különítményt is küld a román légelhárítás midia-foki kiképző és gyakorlatozó támaszpontjára.

A francia parancsnokság alatt létesülő romániai NATO-harccsoport erősíteni fogja a román-francia katonai együttműködést és hozzájárul a biztonság növekedéséhez a NATO keleti szárnyán. Románia együttműködése stratégiai partnereivel és az ország területén állomásozó jelentős katonai erők jelenléte növeli a reagálóképességét a fekete-tengeri válság közepette - értékelte a román védelmi minisztérium.

(MTI, Forpost, Izvesztyija, Ria Novosztyi, Kyiv Independent, Ukrajinszkaja Pravda)

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.