A tanúkihallgatások kedden kezdődnek, és hét végéig fognak tartani.
A nyomozó szerint senki nem erősítette meg azt a verziót, amely szerint Robert Kaliňák akkori belügyminiszter idegesen telefonált és valamilyen útlevélről beszélt volna a Bôrik hotel előtt.
Senkit sem lehet elítélni az alapján, amit az újságok írnak.
Az SaS már kedden is követelte a belügyminiszter lemondását, ma csatlakozott a követeléshez a többi parlamenti ellenzéki mozgalom is.
A Belügyminisztérium sajtóosztályának keddi tájékoztatatása szerint összesen 44 személyről van szó.
Juraj Hrabko publicista a Kuciak-gyilkosságról és a vietnami emberrablásról.
Az alapján, amit tudunk, az SIS semmilyen információt nem titkolt el az üggyel kapcsolatban.
Bíznak Trinh Xuan Thanh vietnami vállalkozó elrablása körülményeinek tisztázásában.
Az államfő szerint elengedhetetlen, hogy a nyilvánosság megismerje az igazságot.
Végre lép a belügyminiszter is - Pellegrini kérésére
Sem a szlovák titkosszolgálat (SIS), sem a Katonai Hírszerzés nem tudott arról, hogy Szlovákia bármiféleképpen együttműködött volna a vietnámi vállalkozó elrablásában.
Szlovákia semmilyen módon nem vett részt az illető személy schengeni övezetből való elhurcolásában