Az elrabolt vietnámi férfi szlovák repülőn távozott

ma7 | TASR 2018. július 31., 12:23

A berlini Kerületi Bűnügyi Hivatal állítása szerint „szinte minden kétséget kizáróan” szlovák kormánygéppel hagyta el a schengeni övezetet és tért vissza a hazájába a vietnámi expolitikus és vállalkozó, Trinh Xuan Thanh, akit tavaly július 23-án raboltak el Németországban. Erről a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) napilap számolt be elsőként hétfőn.

Fotó: TASR

A német nyomozók tájékoztattak egy találkozóról is a vietnámi belügyminiszter, To Lam és az akkori szlovák belügyminiszter, Robert Kaliňák között, melynek véleményük szerint egyetlen célja volt: „Trinh urat viszonylag problémamentesen kijuttatni a schengeni övezetből és Vietnámba vinni.”

Szerdán, július 25-én ítélték el Berlinben a 47 éves, vietnámi Long N.H.-t, akit tavaly augusztus 12-én vettek őrizetbe Csehországban, és akit még ugyanebben a hónapban kiadtak Németországnak. A férfit három év és 10 hónap szabadságvesztésre ítélték. A vádlott tudott a vietnámi titkosszolgálat emberrablási tervéről, de nem tartozott az akció irányítói közé. A bíróság bűnösnek mondta ki őt személyi szabadság korlátozásának elősegítése és idegen titkosszolgálattal való együttműködés ügyében. A férfi Prágában három gépkocsit bérelt, melyek közül az egyiket felhasználták Berlinben az emberrabláshoz.

A német szövetségi ügyészség az ügyet államilag szervezett emberrablásként kezelte. A vállalkozót, aki korábban politikai menedékjogért folyamodott Németországban, a hazájában azóta kétszer is életfogytiglanra ítélték korrupció és hűtlen kezelés miatt.

Az ügyben Szlovákiában is vizsgálat indult, a vietnámi nagykövet azonban cáfolta, hogy az illetőt Szlovákia területén keresztül szállították volna vissza Vietnámba.

Sem a szlovák titkosszolgálat (SIS), sem a Katonai Hírszerzés nem tudott arról, hogy Szlovákia bármiféleképpen együttműködött volna a vietnámi vállalkozó elrablásában. Ezt májusban jelentette ki Peter Pellegrini kormányfő. „A hírszerzésünk máig nem rendelkezik olyan információkkal, amelyek azt támasztanák alá, hogy bármely szlovákiai szervezet részt vett volna az emberrablásban, vagy hogy a vietnami féllel bármilyen módon együttműködött volna” – tette hozzá. Ugyanakkor emlékeztetett: ha a német fél rögtön tájékoztatta volna a nemzetközi intézményeket az emberrablásról, amelyet a biztonsági kamerák is rögzítettek, akkor a szlovák hatóságok is körültekintőbbek lehetettek volna. „Még az illető Európai Unióból való állítólagos távozása vagy elhurcolása napján sem tudott senki arról, hogy mi történt. Itt szerintem a német fél hibát követett el” – mondta Pellegrini.

FRISSÍTÉS

A vietnámi állampolgár elrablásával összefüggésben a szlovák rendőrség eddig mindenben együttműködött a német hatóságokkal, és minden kérést teljesített, sőt proaktívan is fellépett. Ezt Milan Lučanský rendőrfőkapitány jelentette ki kedden újságírók előtt, miután találkozott Andrej Kiska államfővel. Az elnök számon kérte az ügyet Lučanskýn, és utóbbi elmondása szerint elégedetlenségét fejezte ki a szlovák rendőrség eljárásával összefüggésben.

A rendőrfőnök arról is tájékoztatott, hogy a következő napokban vagy hetekben találkoznak a német féllel. A találkozón Lučanský is jelen lesz.

Arra a kérdésre, hogy a szlovák rendőrségnek nem kellett volna-e önálló vizsgálatot indítania, a rendőrfőnök azt válaszolta, hogy a szlovák rendőrök együttműködtek a német kollégákkal. Hozzátette: Szlovákiában egyelőre nem folyik büntetőeljárás, de mindent megtesz azért, hogy kivizsgálják az ügyet, és hogy ne az ne traumatizálja tovább a társadalmat.

Lučanský egyben hangsúlyozta, hogy az emberrablás Szlovákián kívül történt. Hozzátette: neki nincs információja arról, hogy a vietnámi férfi a pozsonyi repülőtéren szállt volna fel egy szlovák kormánygépre.

FRISSÍTÉS 2

Robert Kaliňák, volt belügyminiszter közösségi oldalán az ügy kapcsán a következőkről tájékoztatott:

A szlovák kormánygépen utazó személyek listáján, melyet a vietnámi hatóságok tettek közzé, nem szerepelt annak a vietnámi állampolgárnak a neve, aki ellen büntetőeljárás folyt. A gépen nem szállítottak fekvő beteget és megbilincselt vagy szabadságában más módon korlátozott személyt sem. Mindegyik utas diplomáciai útlevéllel utazott.

„Érdekelne azonban a válasz arra a kérdésre, hogy ha a német hatóságok tényleg nyomoztak a vietnámi állampolgár után, ahogy állítják, miért nem szerepelt a neve a schengeni információs rendszerben, amely figyelmezteti a többi államot egy keresett, gyanús személyre?” – kérdezte rövid állásfoglalásában Kaliňák.

A szlovák fél eljárását az ügyben Andrej Kiska államfő és az ellenzék is bírálja.

Az OĽaNO mozgalom felkérte Peter Pellegrini kormányfőt, hogy vonja le a szükséges következtetéseket az ügyben, illetve indítványozta, hogy hívják össze a védelmi bizottság rendkívüli ülését.

0 HOZZÁSZÓLÁS