Dél-Szlovákiában a legnagyobb a szárazság.
A meteorológusok szerint az ország nyugati szélén a legrosszabb a helyzet.
Lassan enyhül a szárazság; a hét második felében az eddigieknél több eső várható.
Gabriela Matečná már most segítséget ígér azoknak a gazdáknak, akiknek a szárazság ebben az évben is gondot okozott, de közben még a tavalyi kártérítések sincsenek megoldva.
Olvasónk Medvénél és a medvei-vámosszabadi hídnál örökítette meg a Duna rendkívül alacsony vízállását.
Egy tehén nagyjából 100 liter vizet iszik naponta.
Az öntözőberendezések építésére, felújítására és korszerűsítésére meghirdetett pályázat nem elég.
Kevés volt a csapadék április közepén.