Alacsony a Duna vízállása, korlátozzák a közlekedést
Cáfolta a Közlekedési Hivatal, hogy a Dunán az alacsony vízállás miatt felfüggesztették a vízi közlekedést.

Fotó:
TASR
Lucia Patznerová, a hivatal szóvivője elmondta, egyelőre nem is terveznek ilyen lépést, viszont a hajók merülésének igazodni kell az aktuális vízálláshoz.
Patznerová szerint a hajóközlekedés a Duna pozsonyi szakaszán most is lehetséges, de a kapitányoknak a vízálláshoz kell igazítani a hajók merülését, illetve fokozott figyelmet kell szentelni annak, hogy ne hagyják el a hajóutat, különben előfordulhat, hogy a hajó megfeneklik.
A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat elmondta, a szárazság miatt valóban alacsonyabb a Duna vízállása, ám nem beszélhetünk történelmi mélypontról, vagy rendkívüli állapotról. A vállalat továbbra is biztosítja a vízi útvonalat, és az esetleges korlátozásokról jelentést tesz a Közlekedési Hivatalnak.
Címkék