Magasra tette a lécet a Smer-SD szerdai kongresszusán Robert Fico korábbi kormányfő.
Fico szerint az államfő meghiúsította az előrehozott választásról szóló népszavazást.
Fico: Az Alkotmánybíróságnak minél hamarabb hozzá kell járulnia a jogbiztonsághoz.
Fico feljelentést tesz, Kolíková szerint minden oké.
Fico egyúttal politizálni hívta Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitányt is, akit már kiengedtek a vizsgálati fogságból.
Persze, mindenkinek jól jönne, ha Fico végre „elégne a Tisztítótűzben”, főleg most, hogy újra erősödni látszik.
Fico szerint a megszerzett anyagok nem igazolták, hogy bűncselekmény elkövetésére került volna sor. Úgy véli, a média ennek tudatában is nyilvánosságra hozta a felvételeket, hogy ártsanak a Smernek.
Egészen jól alakultak Fico dolgai az elmúlt hónapokban.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a felvételek eddig nem voltak a hivatal birtokában, csupán a találkozókról készült átiratok.
Újra nagyító alá vettük a hét közéleti eseményeit.
Fico nem bízik a bankokban, azt mondja, ezért tartott nagyobb mennyiségű készpénzt az irodájában.
A főügyészség szerint felmerült a hivatali jogkörrel való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozásának gyanúja.
A politika, az üzleti élet és az ügyészség környezetéből többen is megpróbálták befolyásolni a legsúlyosabb büntetőügyeket, és lejáratni a NAKA nyomozóit.
Leszögezte, hogy minden iskoláját becsületesen elvégezte, és megígérte, hogy bemutatja az érettségi bizonyítványát, valamint annak a hiteles fordítását is.
Az ellenzéki politikus emellett azt követeli Sulíktól, hogy mondja meg, kik a társtulajdonosai az ausztráliai farmjának.
A titkos találkozóra egy hétvégi házban került sor, amelyet a rendőrség napokon át megfigyelés alatt tartott.
A Smer-SD elnöke azt állítja, valaki visszaélt az adataival.
Akár 20 ezer eurós pénzügyi bírsággal sújthatják az ellenzéki Smer-SD pártot, mivel a vasárnapi rimaszombati nagygyűlésen megszegték a járványügyi előírásokat.
A józanul gondolkodó polgár hátán végigfut a hideg a gondolatra, hogy Robert Fico esetleg visszakerülhet oda, ahonnan egyszer már sikerült elűzni őt.