2021. november 5., 16:00

A Smer másik sötét oldala is visszatér

Robert Kaliňák (Smer-SD) volt belügyminiszternek joga van visszatérni a politikába – jelentette ki Robert Fico, a Smer-SD elnöke. 

Robert Klaiňák
Fotó: TASR

Hozzátette, hogy Kaliňák már megtette a szükséges politikai gesztust, és reméli, hogy visszatér.

Fico egyúttal politizálni hívta Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitányt is, akit már kiengedtek a vizsgálati fogságból, de folytatódik ellene a büntetőeljárás.

A Smer-SD vezetői pénteken a Pöstyénben történtek kapcsán is állás foglaltak. A városban egy oltásellenes csoport tagjai maszk nélkül akartak vásárolni. Kaliňák azt mondta, a Smer 12 évig tartó kormányzása alatt soha nem avatkozott be ilyen módon a rendőrség kormány elleni tüntetéseken.

Általában a rendőrök oldalán állok, de ezt nem bírtam nézni, mert szlovák állampolgárokat vertek

- mondta.

A volt belügyminiszter hozzátette, megérti a rendőröket, nyomás alatt vannak, stresszes helyzetben, és úgy véli, kényszerítették őket a beavatkozásra.

Hangsúlyozta, hogy

a kormány feladata megfelelő intézkedéseket bevezetni és jól működtetni.

Kaliňák szerint nincs rendben azért ütni az embereket, mert nincs rajtuk maszk.
Fico hozzáfűzte, tart tőle, hogy mi lesz november 17-én az országban. A párt aznap nagygyűlést tervez, Fico mindenkit meghívott, hogy menjen el és „demokratikusan nyilvánítsa ki a véleményét”.

A Smer-SD elnöke szerint

az emberek joggal dühösek, mert a kormány elveszítette a járvánnyal szembeni harcot.

Mindent lehet másképp csinálni. Megfelelően kell szólni az emberekhez. Mi azért vagyunk itt, hogy a nemzetért politizáljunk. A népet nem lehet lecserélni, csak a politikusokat

- mondta Fico.

A kormány szakértői tanácsának javaslatáról – mely szerint a fekete járásokban szigorúbb szabályokat kell bevezetni a beoltatlanok számára –, azt mondta, tudomásul veszi, de nem ezt tartja a helyes útnak a járvány elleni harcban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.