A találkozó során a két miniszterelnök közösen leleplezi a cseh-szlovák barátság szobrát a cseh kormányhivatal kertjében.
Danko a párt nevében visszautasította Peter Pellegrini államfő döntését, aki nem hajlandó kinevezni Kuffát.
Fico emlékeztetett ugyanakkor a koalíciós szerződésre, mely szerint ő köteles azt a jelöltet kinevezésre előterjeszteni, akit Andrej Danko, az SNS elnöke javasol.
Peter Pellegrini leszögezte, tiszteletben tartja az ártatlanság vélelmét, de egyelőre senki sem tudja kizárni, hogy a nyomozás eredményeként végül nem emelnek vádat Kuffa ellen.
Fico felszólította a kormánykoalíciót támogató parlamenti képviselőket, hogy szavazzák meg a 2027-es költségvetést.
Az Európai Parlamentben kiállított, Donald Trumpot kifigurázó szobor eltávolítását követeli Robert Fico.
A TA3 Politikában című vitaműsorának a vendégei Tomáš Taraba és Michal Šimečka (PS) voltak.
Robert Fico kormányfő szerint az uniós új prioritásokat nem lehet a kohéziós politika és a mezőgazdaság kárára finanszírozni.
A kormánykoalíció már a megalakulása óta a szétesés jeleit mutatja, a legújabb konfliktus azonban újabb kérdéseket vet fel a kabinet jövőjével kapcsolatban
Robert Fico miniszterelnök készen áll a környezetvédelmi miniszter körül kialakult személyi kérdések rendezésére.
Az egy ember életét kioltó és két súlyos sérüléssel járó keddi iskolai támadásra reagáltak a közjogi méltóságok.
Johann Wadephul német külügyminiszter a Szlovákia EU- és NATO-tagságából eredő kötelezettségekről és felelősségekről kíván tárgyalni a keddi pozsonyi tárgyalások során.
Kormánykoalíciós adok-kapok.
A lapjárást figyelve jó eséllyel Robert Fico ismét zsebre vágja a mellékszereplőket a koalíciós roncsderbin.
Taraba szerint ez annak bizonyítéka, hogy a leváltásának sem korábban, sem jelenleg nincs tárgyi oka, és nem követett el olyan mulasztást, amely ezt indokolná.
Robert Fico kormányfő a Ta3 Politikában című műsorában nem zárta ki, hogy januárban előrehozott választásra kerül sor.
A miniszterelnök elmondta, a környezetvédelmi miniszter leváltására vonatkozó javaslatról szóló döntést illetően türelmet kért Peter Pellegrini köztársasági elnöktől.
Žilinka élesen elhatárolódott Fico szavaitól.
Az ügyben már a rendőrség is nyomoz.
A döntés értelmében a jövő hónap első napjától a kereskedők literenként legfeljebb tíz centes haszonkulccsal dolgozhatnak az üzemanyagok értékesítésekor.